A hálózat és az orosz olajbárók versenyfutása

Nem lett kevesebb a furcsa módon egyre nyakatekertebb találgatások száma sem, amelyek szerzői azt firtatják, hogy vajon a törvény írott és az erkölcs íratlan szabályainak megszegésével dúsgazdaggá lett oroszországi milliárdosok ellen indított hajsza nyomán valóban a még alig feledett totális állam nyeri vissza pozícióit Moszkvában? Lehet-e, érdemes-e ezek után befektetni Oroszországban? Mennyivel nagyobb ma ennek a kockázata, mint két hónappal ezelőtt? És főleg, milyen nagy lesz két hónap múlva?

A hét elején úgy látszott, hogy a felek mindkét oldalon elég erősnek érzik magukat az indulati reagáláshoz, és bekeményítenek. A Kreml elől egészen a washingtoni Fehér Házig szaladó Hodorkovszkij egyik nyilatkozatában expressis verbis politikai választ ígért a jogi köntösbe bújt támadásra: kilátásba helyezte, hogy növeli az orosz törvényhozás jobboldali pártjainak nyújtott pénzügyi támogatást (ami a hálózatnak a Kremlben berendezkedett képviselőivel való nyílt konfliktus kiváltó oka volt a nyár elején).

Az euroatlanti világ plurális demokráciáiból nehéz követni ezt a logikát. Nem egészen világos ugyanis, hogy mi a jelentősége annak, ha a volt Komszomol-funkcionárius néhány millió dollárral többet invesztál a kulisszák mögötti posztszovjet hatalomgyakorlásban mindmáig járatlan, negyvenes értelmiségiek megélhetési törpepártocskáiba. Hiszen a legújabb felmérések szerint koherens politikai programot, de még ideológiát sem képviselő csoportok együtt sem remélhetnek 5 százaléknál többet a decemberi állami dumaválasztásokon.

Ráadásul az nem is kérdéses, hogy ki nyeri a normális párttevékenységtől csillagtávoli - nem a választók, hanem a Kreml iránti elkötelezettségüktől függő - oroszországi pártok részvételével rendezett, merőben formális választásokat. A jövő tavaszi elnökválasztással együtt ezek a posztszovjet, kvázidemokrácia kockázat nélküli, üres rítusai. A hálózat és az olajbárók (moszkvai szóhasználat szerint "a pétervári maffia" meg az "oligarchák") közötti konfliktus igazi tétje annak eldöntése, hogy meddig jutott a 2000. január 1-je - Vlagyimir Putyin puccsszerű hatalomra kerülése ? óta Oroszországban folyamatosan zajló lopakodó visszarendeződés.

Erre némi választ kaphattunk múlt szerdán, amikor két mikrobuszban, arcukat fekete maszkkal takaró őrök fedezetében, újabb nyomozóbrigád landolt Hodorkovszkij hat hete letartóztatott társa, Platon Lebegyev volt moszkvai irodájánál. A kommandó - a védenceik kérésére éppen az ügyészségen járó jogászok távollétében, egy tatár nyomozónő parancsnoksága alatt - személyi aktákat és bizalmas telefonkönyveket foglalt le. A vizsgálat tárgyát képező adócsalás tekintetében ezek valószínűleg kevésbé informatív dokumentumok. A jellegzetesen KGB-hagyományokra alapuló, ám külsőségekben olasz maffiafilmeket idéző leszámolásokhoz ellenben jól jöhetnek.

Alighanem így ítélte meg a helyzetet Roman Abramovics is, a Jukosszal való egyesülés előtt álló Szibnyefty többségi részvényese. Bejelentette ugyanis, hogy eladja a Ruszkij Aluminyij (Orosz Alumínium) cég részvényeinek 50 százalékát két és fél milliárd dollár értékben. Igaz, az oligarchák ifjútörök nemzedékének legtöbb tagjához hasonlóan zárkózott, szűkszavú üzletember ? akinek a Jelcin klán pénztárosaként Bugyelláris volt a gúnyneve - a saját érdekében igyekezett megnyugtatni a piacot. Ám a dodonai "van amit eladunk, van amit veszünk" szavak nem sokat segítettek. A Kreml által a nyilvánosság elé vitt háború a hét közepéig becslések szerint az orosz államkincstárnak is 6-7 milliárd dollár veszteséget okozott. Talán ezt a folyamatot akarta megállítani az orosz kormányzat kedden, amikor a várakozások ellenére - és a vártnál hamarabb - hozzájárult a Jukosz és a Szibnyefty összeolvadásához. Ezzel végképp kacsának bizonyult a Sunday Times hétfői számában felröppentett hír, miszerint a Chevron Texaco, a második legnagyobb amerikai olajtársaság, megveszi a Jukosz részvényeinek 25 százalékát. (A Jukosz-Szibnyefty frigy után ez a részvénypakett csak 18 százalék lett volna, vagyis az amerikaiaknak az üzlet már nem érné meg.)

A monopolellenes minisztérium váratlan döntése mögött valószínűleg az áll, hogy a Jukoszt mindenáron orosz ellenőrzés alatt akarják tartani a Kremlben. Ahol a Putyin mögött álló, egymással is viaskodó csoportok azért pontosan tudják, mekkora veszélyt jelent, ha a regnáló elit a Jelcin-korszak nehéz éveihez hasonlóan megint nem tudja majd kifizetni a nyugdíjakat, meg az állami alkalmazottak járandóságát. De az elmúlt évek átalakításai nyomán elég erősnek érzik magukat a politikai kockázathoz. Hiszen Putyin már az elnöki uralma elején a katonai körzetekkel megegyező határú régiókra osztotta az országot, és egy kivétellel valamennyi élére egykori magas rangú KGB-seket vagy a hadsereg tábornokait állította. Ezzel meggyengültek a Jelcint annak idején folyamatosan zsaroló helyi kiskirályok, igaz, velük az önkormányzatiság is. A sajtót ugyancsak sikerült megzabolázni: júliusban megszüntette adásait az utolsó független orosz kereskedelmi tévéállomás. Ebben a feltételrendszerben Oroszországban a cári, majd a szovjet korszak évszázadai alatt hosszú tűrésben megedződött lakosság valószínűleg sokáig elviseli majd a vadkeleti háború gazdasági következményeit. Az viszont most dől el, ki fogja ellenőrizni a hatalmas orosz gáz- és olajipart. Pontosabban, hogy a félelemkeltésnek a szovjet korszakban alkalmazott forgatókönyveivel az "oligarchák" elleni háborúban sikerül-e annyira ráijeszteni a fiatal nagytőkésekre, hogy azok a nyugalom fejében hajlandóak legyenek beleszólást engedni hosszú távú üzleti stratégiájukba.

Ez már a mindkét részről nemtelen eszközökkel is folyó játszma külpolitikai tétje. A Kreml nem alaptalanul tart attól, hogy a nyugati gazdasági-politikai elittel kiváló kapcsolatokat ápoló Hodorkovszkij társaival együtt egy nyugati mamutcég karjaiba löki az orosz olajvagyon alig egy évtizede bagóért megszerzett zászlóshajóit. Putyin környezetében az iraki háború kapcsán elszenvedett látványos orosz megaláztatás mellett ezért is nő a Nyugatellenesség és a szovjet típusú elzárkózás híveinek befolyása. A Die Welt és a The Wall Street Journal már az elnökre gyakorolt nyomásról ír, amit megerősítenek az orosz átlagpolgár véleményét rögzítő augusztus elejei közvélemény-kutatás adatai is.