Betelt az orvosok pohara

Nem hiszem, hogy a Magyar Orvosi Kamara meg tudná hiúsítani a mindenkori kormány egészségügyi reformtörekvéseit. Azért nem, mert jogos vagy jogtalan követeléseit tagjai nélkül nem tudja érvényesíteni. Azok nélkül az orvosok nélkül, akik a betegellátásra esküdtek föl, s ha egyik-másik csoportjuk hangoskodik, vagy akár a sztrájkok mögé is áll, a betegellátás elsődlegessége háttérbe szorítja az orvosérdekeket.

Éppen ezzel él vissza a mindenkori politikai hatalom. Hiszen tudja, gyógyítás mindig volt, van és lesz, s hogy milyen áron, az javarészt az éppen aktuális gazdasági és pénzügypolitikán múlik. Márpedig a fiskális szemlélet sosem kedvezett, ma sem kedvez az egészségügynek. A pénzügyek mindenkori gazdái, amíg egészségesek, hajlamosak félretolni az általuk nem termelő ágazatnak tartott gyógyítást, pedig jó lenne végre belátni, hogy az egészséges humán erőforrás nélkül nincs gazdasági növekedés. Az ágazat dolgozói a legfontosabb "terméket", az emberek egészségét adják vissza a gazdaságnak.

Kár generálisan ellenzékiséggel, jobboldalisággal vádolni a kamarát. Az orvostársadalom, csakúgy, mint bármelyik szakma, sokszínű politikát vall és támogat, ám a gyógyintézmény falain belül a doktor nem politizál, hanem gyógyítja a betegeket.

A múlt heti rendkívüli kamarai közgyűlésen sem politikai pártok mentén voksolt a körülbelül 350 képviselő többsége s cserélte le újjal az előző elnökséget, még ha tetten érhetők is politikai érdekek. Sokkal inkább azért, mert elegük volt abból, hogy az eltelt öt évben sem történt lényeges változás az orvoslásban.

A kamara lefejezése inkább annak a következménye, hogy ismét lejtőn érzik magukat az orvosok. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormány múlt év őszén végrehajtott, valóban történelminek minősíthető, átlagosan 50 százalékos béremelése csak hónapokra csillapította a kedélyeket, a jövő kilátásai azonban nem kecsegtetnek a folytatással.

Az orvosi léthez méltó életvitel biztosításához a doktorok a főállású munka mellett vállalkozóként ügyelnek, altatnak más intézmények műtőjében, készítik a beteg számára létfontosságú szövettani vizsgálatokat. Vagy élnek, már akik tehetik, a még mindig jelentősnek mondott hálapénz lehetőségével. Amiért ugyan lehet korruptnak minősíteni őket, de mielőtt ezt bárki megtenné, gondolkozzon el: ugyan mások miből képesek a polgári életet fenntartani?

Hiszem, nem a kamara, hanem az egyes orvos - aki persze kötelezően tagja a köztestületnek - hiúsíthatja meg az ágazat átalakítását. Egyszerűen azzal, hogy kikerüli a ráerőltetett rendeleteket, törvényeket. Mert nem érdeke a szegény egészségügy transzparenciája.