Holland magánnyugdíjboom
Bár a Benelux államok sok területen együttműködnek egymással és harmonizálják politikáikat, a nyugdíjak szabályzása nem tartozik ebbe a körbe. A nyugellátás mindegyik országban három pillérre épül (állami, magán és önkéntes), működésükben és fenntarthatóságukban azonban jelentős különbségek vannak.
Az EU-tagállamok között Hollandiának van a legkiterjedtebb magán-nyugdíjpénztári rendszere: 2001-ben a munkavállalók 91 százaléka rendelkezett megtakarítással a második pillérben. Az állami alapnyugdíj 825 euró körüli összege ugyan tisztességes megélhetést biztosít a 65 évnél idősebb hollandok számára, ám az állam arra törekszik, hogy szerepe fokozatosan csökkenjen. Ennek érdekében adókedvezményekkel ösztönzi az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket, méghozzá nem is eredménytelenül, hiszen az új évezred elejére a GDP 58 százalékát kitevő megtakarítás halmozódott fel a harmadik pillérben.
Hága a magán-nyugdíjpénztári tagságot valamennyi foglalkoztatott esetében kötelezővé kívánja tenni. Ez alapvetően a részmunkaidőben foglalkoztatottak bevonását jelenti, ami fontos kérdés, hiszen Hollandiában igen széles körben elterjedt ez a foglalkoztatási forma. Az első pillért változatlan formában kívánják fenntartani, de mivel a jelenlegi 18,25 százalékos munkavállalói hozzájárulás 2010 után előreláthatólag már nem fedezi teljes mértékben a kiadásokat, költségvetési erőforrásokat fognak átcsoportosítani e célra. A kormány az idősek munkavállalásának ösztönzésével is javítani próbálja a foglalkoztatottsági mutatókat. Az erőfeszítések sikerét jelzi, hogy bár a hollandiai nyugdíjkiadások - a demográfiai folyamatokkal összefüggésben - jelentősen nőni fognak a jövőben, ez az EU szakértői szerint hosszabb távon sem veszélyezteti az ellátórendszer fenntarthatóságát.
A luxemburgi nyugdíjasok korábbi jövedelmük közel 100 százalékát kapják meg, ha aktív éveik során folyamatosan hozzájárultak a felosztó-kiróvó elvű nyugdíjrendszer működéséhez. A minimálnyugdíj 1190 eurós összegére minden, legalább 40 év biztosítási idővel rendelkező polgár jogosult. A kis ország kormányának céljai között szerepel azonban az eltartottak arányának csökkentése: az idősek munkában maradását azáltal ösztönzi, hogy a pluszéveket ledolgozók számára magasabb összegű nyugdíjat kínálnak. A rokkantsági járulékok reformjában a rehabilitációt és nem a nyugdíjazást helyezik előtérbe. Elsősorban az anyák érdekeit szolgálják majd a folyamatosan fejlesztés alatt álló, gyermekvállalást segítő intézkedések.
A belga szociális rendszer nem látszik fenntarthatónak a közvetlen hozzájárulásokból. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a kormány a társadalombiztosítási hiány pótlására használta fel a harmadik generációs mobiltelefon- (UMTS) licencekből származó bevétel egy részét. A belga nyugdíjrendszerben - a szomszédos Hollandiáéval szemben - egyelőre nem jelentős a magánfinanszírozás súlya. A második pillérben a lakosság mindössze 35 százaléka vett részt 1999-ben, igaz, a harmadik - önkéntes - pillér népszerűsége meghaladja a másodikét az országban.
Az időskorúak foglalkoztatása terén is lemaradt Belgium. Más uniós tagországokkal összehasonlítva igen alacsonynak mondható az 55-64 éves korosztály aktív foglalkoztatottjainak aránya: 2001-ben mindössze 25,1 százalék volt ez a mutató. Belgium nyugdíjrendszerének működése hosszabb távon csak az elsődleges költségvetés tartós többlete és jelentős reformok véghezvitele árán képzelhető el - áll az Európai Bizottságnak az európai nyugdíjrendszerek fenntarthatóságáról készített jelentésében.
