Magyarország a középmezőnyben

A Világgazdaság és az ICEG által kidolgozott konvergenciaindex tíz olyan makrogazdasági mutató összevonásából készült, mely kifejezi az Európai Unió és a csatlakozni kívánó országok közötti különbségek néhány fontos dimenzióját. Ezek a mutatók: infláció, költségvetési hiány, államadósság, a folyó fizetési mérleg hiánya, a mezőgazdaság súlya, a gazdasági növekedés, az üzleti élet jogi környezete (az EBRD-től átvett komplex mutató), a bér- és árszínvonal, valamint az egy főre jutó GDP.

A 0-tól 10-ig terjedő skálán 10-es osztályzatot egy olyan gazdaság érne el, amelyik éppen teljesíti a maastrichti kritériumokat (vagy jobb annál), és egyéb mutatóiban az uniós átlagnak megfelelő értékekkel bír. A súlyozáskor nagyobb szerepet adtunk az úgynevezett stockváltozóknak (ár- és bérszínvonal, egy főre jutó GDP), míg a hektikusabban ingadozó, úgynevezett flow-mutatók (infláció, költségvetési egyenleg stb.) kevesebbet nyomnak a latban.

Így az indexben egyszerre szerepelnek olyan mutatók, melyek azt vizsgálják: a maastrichti kritériumoknak megfelel-e az ország; reálfejlettségben hol tartanak a gazdaságok; hol áll a nominális konvergencia; illetve mennyire tekinthető egyensúlyi pályának a jelenlegi trend.



>> Országok egymás közt



Az idén mindegyik ország kissé előrehalad a konvergenciafolyamatokban, bár Szlovákia esetében az infláció megugrása és a költségvetési hiány várható növekedése, Észtországnál pedig a gazdasági lassulás okoz enyhe csökkenést az aggregált indexben. A rangsort változatlanul Szlovénia vezeti, köszönhetően a térségben kiugróan magas reálgazdasági fejlettségének, valamint az inflációt leszámítva évek óta stabil makrogazdasági környezetének. A második helyezett Csehország, amely elsősorban gazdasági fejlettségével előzi meg a többi csatlakozó országot, melyre ráerősít az idén várhatóan tovább gyorsuló GDP-növekedés. Csehországot - talán némi meglepetésre - Litvánia követi, ahol példás egyensúlyi körülmények között gyors konvergenciafolyamat zajlik, amely indexünkben ellensúlyozza a bérfelzárkózásban felmutatott gyenge teljesítményt. Mindkét gazdaság indexe jelentősen javulhat 2003-ban, köszönhetően a makrogazdasági mutatókban, elsősorban az államháztartási és folyó fizetési mérleg egyenlegben elért javulásnak. Lengyel- és Lettország a harmadik helyezettel szinte hajszálra ugyanakkora konvergenciaértékkel a középmezőny elején található. A lett gazdaság a balti országokra jellemző jó belső egyensúlyi viszonyokkal bír, a folyó fizetési mérleg hiánya azonban magas. A figyelembe vett mutatókban kiegyensúlyozott képet mutató Lengyelország gyenge pontjának a költségvetési egyensúly tekinthető. Magyarország csupán a hatodik helyen szerepel, ami talán a köztudatban élő kép alapján még nagyobb meglepetés, mint Litvánia dobogós helyezése. A rossz pozíció oka elsősorban a külső és belső egyensúlyi viszonyok romlásával magyarázható: az idei várható mérséklődés ellenére továbbra is magas a költségvetési és a folyó hiány, amit indexünkben nem képes ellensúlyozni az ár- és bérfelzárkózásban mutatott jó teljesítmény.

Magyarország esetében tehát a konvergenciaindex elsősorban a reálkonvergencia területén bekövetkezett javulás miatt emelkedik 2002-2003-ban, köszönhetően elsősorban a jövedelem- és bérkonvergenciában bekövetkezett előrehaladásnak. Ugyanakkor ennek az ára a makrogazdasági stabilitás romlása, ami miatt kedvezőtlenebb besorolást kapunk az index segítségével, mint Cseh- vagy Lengyelország. Hazánk az utóbbi másfél év dezinflációja ellenére még mindig a harmadik legmagasabb árindexet mutatja fel, a legnagyobb költségvetési hiányra számíthat, magas lesz a folyó fizetési mérleg hiánya is, és várhatóan négyen-öten is gyorsabban növekednek majd.

Érdekesség a balti országok éltanulójának számító Észtország gyenge értékelése. Az észt gazdaság reálkonvergenciája az adatok alapján lassúnak nevezhető, ugyanakkor az egyensúlyi mutatók tekintetében az idén várhatóan több ország hasonlóan jó eredményeket mutat majd fel, mint a csoport legészakibb tagja.



>> Nominális konvergencia



A nominális konvergencia kritikus területe az infláció és az államháztartási egyensúly alakulása: ezek teljesülésének mértéke döntően meghatározza az adósságkritérium, az árfolyam-stabilitás és a hosszú lejáratú adósságon fennálló kamatszínvonal alakulását.

Infláció. Az elmúlt két évben érzékelhetően felgyorsult a dezinfláció folyamata a csatlakozó gazdaságokban. A nyolc csatlakozó kelet-európai állam fogyasztói árindexe 2002-ben átlagosan már csak 2,75 százalékkal emelkedett, szemben a 2000-ben mért átlagosan 6,6-es növekedéssel. Az árdinamika mérséklődése az idén is folytatódik: az átlagos fogyasztói árindex előreláthatóan 2,5 százalékkal emelkedik.

A dezinflációt segíti, hogy a költséginfláció 2001-2002-ben jóval mérsékeltebb a megelőző 2 év átlagához képest. Ebből a szempontból fontos, hogy a korábbi éveknél kedvezőbben alakultak a mezőgazdasági és az élelmiszerárak (amelyek súlya a fogyasztói kosárban számottevően meghaladja a fejlett országok átlagát), valamint az olaj- és nyersanyagárak is mérsékeltebben növekedtek.

Az infláció mérséklődését elősegítő másik fontos tényező a lanyha konjunktúra és ezzel öszszefüggésben a béremelkedések visszafogása a korábbi évekkel összehasonlítva. Végezetül egyes csatlakozó államokban változatlanul szerepet játszik a nemzeti valuták erősödése. Mivel ezen gazdaságok reálértelemben nagyon nyitottak, változatlanul az árfolyam maradt a monetáris politika legfontosabb transzmissziós csatornája. Az elért sikerek ellenére az infláció csökkentése a maastrichti konvergenciakritériumok által meghatározott szintre nehéz feladat lesz.

Államháztartási egyenlegek. Szemben az inflációval, a csatlakozó államok távolról sem állnak egységesen kedvező helyzetben az államháztartási egyenlegek alakulását illetően. Az államháztartás hiánya a csatlakozó államok átlagát tekintve a 2000-es súlyozatlan 2,7 százalékról 2002-ben 5,4-re emelkedett, és az idén sem várható, hogy 4,5 százalék alá csökken, ami távol van a maastrichti kritériumtól.

Az államháztartási egyenlegek alakulását illetően a csatlakozó államok élesen két nagyobb csoportra bonthatók. A balti államokban 1999 óta a gyors növekedés teremtette kedvező ciklikus hatások, a valutatanácsok által gyakorolt fiskális fegyelmező erő révén kedvező egyenlegek alakultak ki, és a deficit fenntarthatósága is kedvező: alacsony az államadósság, minimálisak a kamatkiadások, a közép-európai államoknál kedvezőbbek a demográfiai folyamatok.

Velük szemben állnak a közép-európai gazdaságok, ahol az államháztartási egyenlegek az elmúlt években látványosan romlottak. Az államháztartási egyenlegek romlása mögött a költségvetési kiadások erőteljes növekedése áll, ami a kormányzatok által a negatív keresleti sokkok kezelése érdekében alkalmazott anticiklikus fiskális politikák hatását tükrözi, de a gazdaságpolitika erőteljes választási ciklikussága is jelentős mértékben hozzájárult a lazuláshoz.

Az államháztartás konszolidációját több tényező is nehezíti a csatlakozó közép-európai gazdaságokban. Az euróövezet növekedési kilátásai rosszak, az egyensúlyi és szerkezeti gondok miatt a belföldi kereslet növekedése korlátozott. A kedvezőtlen ciklikus tényezők mellett rövid távon a várható EU-csatlakozás is addicionális feszültségeket eredményez a növekvő kiadások miatt. Másrészt az állami újraelosztó rendszerek átalakítása, az államháztartási reform folyamata rövid távon inkább addicionális kiadásokkal és az egyensúly romlásával jár a hosszabb távú hatékonyságnövelés mellett.



>> Reálkonvergencia



Jövedelemkonvergencia. Jelenleg a csatlakozó gazdaságok jelentős jövedelmi réssel szembesülnek: az EU-átlaggal összevetve az aktuális és a vásárlóerő-paritásos árfolyamon számítva egyaránt jelentős az elmaradás. A csatlakozó államok egy főre eső jövedelme a vásárlóerő-paritásos (PPP) árfolyam alapján 2002-ben az Európai Unió átlagának 31 és 71 százaléka között alakult. Jövedelmi szintje alapján Szlovénia ugrik ki a csatlakozó államok közül felfelé, míg a három balti állam lefelé.

Ugyanakkor a csatlakozó államok messze elmaradnak a kohéziós államok (Görög-, Spanyol-, Írország, Portugália) mostani

és csatlakozásuk időpontjában fennállt relatív jövedelmi szintjétől. Az elmúlt 3-4 évben a reál GDP növekedése dinamikus volt a csatlakozó államok többségében, így az Európai Unióval szemben fennálló növekedési rés korábbinál gyorsabb ütemű csökkenéséhez vezetett mind az aktuális, mind (kisebb dinamikával) a vásárlóerő-paritásos árfolyamon.

Az elmúlt években bekövetkezett jövedelemkonvergencia forrása az egyes elemzések szerint eltérő volt a csatlakozó gazdaságokban: míg Magyar-, Lengyelország és Szlovénia esetében elsősorban a teljes tényezőtermelékenység emelkedése, addig Szlovákiában, Észt- és Csehországban elsősorban a tőkefelhalmozás volt. Ugyanakkor súlyos probléma, hogy a termelékenység növekedése időben lassuló ütemű folyamat és a munkaerő hozzájárulása folyamatosan csökkenő mértékű.

Bérkonvergencia. Az árak konvergenciájához hasonlóan kiemelten fontos a reálkonvergencia sebessége és fenntarthatósága szempontjából a bérszínvonal felzárkózása. A bérek konvergenciájának sebessége és szerkezete befolyásolja az inflációt, a teljes tényező- és munkatermelékenység alakulását, a csatlakozó államok növekedését, miközben a bérrés mérséklődése hat a migráció, a munkanélküliség és munkaerő-kínálat alakulására a csatlakozó és EU-államokban egyaránt.

Az elmúlt két évben a bérek jelentős és általában a munkatermelékenység változásától teljesen elszakadó mértékű növekedése volt megfigyelhető. A bruttó bérek a közép-európai gazdaságokban 2001-2002-ben 16,6 százalék (Csehország) és 39,3 százalék (Magyarország) között emelkedtek, ami mögött a politikai ciklus (választások) és a felelőtlen gazdaságpolitika (expanzív fiskális és gyenge jövedelempolitika) húzódik meg.

Árkonvergencia. Az inflációs eltérések ellenére a csatlakozó államok árszínvonala mélyen az Európai Unió átlaga alatt található. Az árliberalizálás és árfolyam-korrekciók eredményeképpen a kereskedelembe kerülő javak árszintje közeledett a fejlett államokéhoz, de a kereskedelembe nem kerülő javaké lassabban konvergál. Emiatt az árszínvonal változatlanul a fejlett és a kohéziós államok árszínvonala alatt található, annak ellenére, hogy az inflációs eltérések, illetve a csatlakozó közép-európai államok valutáinak felértékelődése csökkentette az ebben a tekintetben fennálló rést.

Az árszintekben meglévő eltérések mellett számos elemzés jelentős különbséget mutatott ki az árszerkezetben is. Az egységes piacra történő belépés, az ezzel felerősödő verseny az árszerkezet átrendeződéséhez vezet, és közelíti az EU-tagállamok és a csatlakozó államok árstruktúráját és árszintjét is.