Nő az európai szolgáltatói szektor
Az euróövezet tagállamaiban tavaly december óta most jelentkezett először növekedés a szolgáltatóipari vállalatok összesített teljesítményében - közölte a Reuters az általa megbízott NTC Research kutatásai alapján. Ugyancsak tegnap tette közzé munkaerő-piaci felmérését az Eurostat, amely szerint az euróövezetben a júniusi munkanélküliségi ráta ugyanazon a szinten maradt, mint egy hónappal korábban.
A szolgáltatóipar beszerzéseinek elemzése alapján számított PMI-index júliusban 50,2 pontra emelkedett, szemben az egy hónappal korábbi 48,2-ről. Az adat ezzel túllépte a növekedés és a zsugorodás közötti határpontnak számító 50,0 értéket, ezért a Reuters szerint a szektor ismét növekedési pályára állt. A mutató áprilisban még 17 havi mélypontnak számító 47,7 pontos szinten állt, a múlt hónapban azonban a megkérdezett mintegy 2000 vállalat váratlanul az üzletmenet megélénküléséről és a fogyasztói bizakodás javulásáról számolt be.
Az euróövezet legnagyobb államai közül kedvező adat érkezett Franciaországból, ahol a szolgáltatóipari PMI 51,8 pontra ugrott júliusban az egy hónappal korábbi 49,3-ről. A javulást itt abból eredeztetik, hogy a korábbi hónapok sztrájkjai és kaotikus munkaerő-piaci fejleményei után felfutott a megbízások értéke. Olaszországból ennél jobb adatot jelentettek, ahol a júniusi 49,4 pontos mutató 52,4-re emelkedett. Itt az általános gazdasági környezet javulásával magyarázzák a szolgáltatások üzletmene-
tének megélénkülését, amelyet mindazonáltal a szektorban tevékenykedő vállalatok folytatódó elbocsátásai kísértek. Németországban két pontot javult a júniusban még csak 46,1-es szinten álló mutató, amely azonban így is csak 48,1-en állt, ami azt jelenti, hogy itt továbbra is mérséklődik a szolgáltatóvállalatok összesített teljesítménye. A foglalkoztatotti létszám itt is csökkent, mégpedig az erős verseny által kiváltott deflációs hatások következtében.
Az Eurostat által közzétett munkaerő-piaci adatok szerint az euróövezetben az állástalanok aránya júniusban ugyanúgy 8,9 százalékon állt, mint májusban, és fél százalékponttal haladta meg az egy évvel korábban mért szintet. A 15 tagállamban a júniusi adat 8,1 százalék volt, a májusi 8,0, a tavaly júniusi pedig 7,7. A legkedvezőbb foglalkoztatási mutatója jelenleg Luxemburgnak (3,7 százalék), Hollandiának (4,1), Ausztriának (4,4) és Írországnak (4,7) van. A legnagyobb arányú (11,4 százalékos) állástalanságot Spanyolországban mérték.


