Globális tanárhiányt jósolnak

Tanárhiány fenyegeti középtávon a fejlett országok többségét - figyelmeztet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A szervezet most kiadott oktatási körképe szerint általános tendencia a tanári kar elöregedése: Német- és Olaszországban például a középiskolai oktatók majdnem fele 50 évnél idősebb, de másutt is megfigyelhető az átlagéletkor emelkedése. Az utánpótlás csökkenése részben a pedagógusfizetések alakulásával függ össze. Az 1996-2001 közötti időszakban a legtöbb OECD-országban a GDP növekedésénél lassabb ütemben emelkedett a tanárok bére, sőt egyes esetekben csökkenés volt tapasztalható. Mindössze Cseh- és Olaszországban, valamint Japánban, Mexikóban és Új-Zélandon előzték meg a tanári fizetések a GDP-növekedés ütemét.

Különösen aggasztó, hogy az iskolák tapasztalatai szerint éppen a gazdasági versenyképesség szempontjából leginkább meghatározó területeken - a számítástechnikában, a természettudományokban és az idegen nyelveknél - nehéz megfelelő számú tanárt találni. Miközben a tanári kar elöregedése a jelenlegi oktatási színvonal fenntartását is kérdésessé teszi hosszabb távon, az elemzők szerint gazdasági szempontból annak javítása lenne indokolt. Az iskolában töltött átlagos idő egy évvel való meghosszabbítása ugyanis mintegy hat százalékkal gyorsíthatja az adott ország hosszú távú gazdasági növekedését - számítja az OECD.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a kilencvenes évek közepe óta a fejlett országokban az összes állami kiadásnál gyorsabb ütemben nőtt az oktatásra fordított közpénzek nagysága, ám a GDP bővülésével nem tartott lépést az ágazat. Ennek eredményeként az új évezred elején az OECD-országok kormányzati kiadásaiknak átlagosan 13, GDP-jüknek pedig 5,9 százalékát fordították az oktatásra. Minden országban megfigyelhető ugyanakkor a magánforrások fokozott bevonása az oktatás finanszírozásába, elsősorban az általános iskolát megelőző, illetve a felsőoktatási szinten. Az állami és magánforrásokat vegyítő megoldások térnyerése nemcsak a lehetőségek körét szélesíti, de a tapasztalatok szerint az oktatás hatékonyságát is javítja.

A magánszektor bevonásának mértéke országonként nagy eltérést mutat. Míg Dél-Koreában az összes oktatási kiadás mintegy 40 százaléka, az Egyesült Államokban közel egyharmada nem állami forrásokból származik, Európában jóval nagyobb az állam szerepe. Így az OECD-ben átlagosan 88 százalék a közkiadások súlya az oktatási rendszeren belül. Fontos megállapítása a tanulmánynak, hogy a magánforrások fokozott bevonásával párhuzamosan az állami ráfordítások reálértéke általában nem, csak azok részaránya csökken. A magánpénzek egyébként leginkább a felsőoktatásban jelennek meg, ami részben a közvetlen gazdasági hasznot hozó kutatás-fejlesztési tevékenységben való részvétellel függ össze. A k+f ráfordítások a felsőoktatásba folyó pénzek nagyjából egyharmadát teszik ki a szervezet 30 tagállamában.