Nem sok sört kavar itthon a Brau-ügylet

A magyar sörpiacon a kilencvenes évek során döntő változások mentek végbe: a külföldi tulajdonosok megjelenésével megújultak a gyártósorok, a korábbi szervezeti rendszert racionalizálták, s az addig egy-egy térség ellátására szakosodott termelők kiépítették saját országos disztribúciós láncukat is. Nemcsak a sörök minősége javult, de a termékek megjelenését is a Nyugaton megszokottak szerint alakították ki.

Eközben a hazai sörfogyasztás jócskán visszaesett: miközben 1990-ben a 105 litert is elérte az egy honfitársunkra jutó éves eladás, a század végére a gépjárművezetés miatt csökkenő alkoholfogyasztás és a kétes eredetű borok olcsósága itt is éreztette hatását. A fogyasztás így fejenkénti 70 liter körül stabilizálódott, az éves ingadozás csupán

1-2 százalék. Bár a teljes eladott mennyiség alig változik, a termékszerkezetben folyamatos az átalakulás. Míg a kilencvenes évek közepén még az ital több mint 80 százalékát visszaváltható palackokban értékesítették, ez ma 64 százaléknál is kevesebb. Eközben a környezetet jobban terhelő dobozos eladások 0,7-ről közel 17 százalékra kapaszkodtak, s megjelentek az eldobható palackok is. Minőségi osztályok szerint jóval kisebb volt a változás: gyakorlatilag a specialitások hódítottak csak némi tért a prémium sörök rovására. Így alighanem arról van szó, hogy a mind jobban kiszolgált törzsfogyasztók kényelmesebbé váltak, s egyre kevésbé bíbelődnek az üvegek visszaváltásával. A megváltozott fogyasztási szokásokra reagálva a gyártók sorra jelentkeztek a maguk alkoholmentes márkájával, amelynek sikerét bizonyítja, hogy a termékcsoport 1998-as 1,9 százalékos piaci szelete 2002-re már 2,6 százalékra emelkedett.

A vásárlókra amúgy nem jellemző a márkahűség, sőt, a legtöbben a változatosságot kedvelik. Minden gyártó jelen van valamennyi piaci szegmensben, így bár a három legnagyobb cég adja a piaci eladások 85 százalékát, kartellveszélynek nyoma sincs, a verseny továbbra is igen intenzív - áll a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elemzésében, amely a Brau Union megvételének engedélyezésére beadott kérelem elbírálásához készült. Az értékesítés 80 százaléka a kiskereskedelemben történik, a fennmaradó mennyiséget a vendéglátás szívja fel - a piaci részesedések azonban mindkét szegmensben gyakorlatilag azonosak.

Az import nem igazán számottevő: a teljes hazai termelésnek évek óta csak 2-2,5 százaléka, amelyet jórészt a magyar gyáraktól független kereskedők hoznak forgalomba. A kivitel sem jelentős: a termelés 0,5-1,5 százalékát éri el igen nagy kilengésekkel. Miközben tavaly 55,6 ezer hektolitert exportáltunk, 1995-ben ez az adat még 171 ezer hektoliter volt.

A hazai sörpiacot három nagy gyártó (Borsodi, Dreher, Brau) uralja, mellettük három kisebb cég képvisel még említésre méltó piaci erőt. Ugyanakkor sört további mintegy száz kicsiny serfőzde is gyárt, ám ezek az előbbiekkel szemben nem bírnak országos lefedettséggel, ráadásul számuk az utóbbi évtizedben megfeleződött.

Sörgyáraink magánosítása már a kilencvenes évek elején lezajlott: ahogy a térség többi országában, itthon is a nemzetközi láncok kezébe kerültek a kapacitások. Az 1983-ban alapított komáromi sörgyárat 1991-ben vette meg a Heineken, míg az 1973-ban a Miskolc melletti Bőcsön létrehozott Borsodi Sörgyárat ugyanebben az évben a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, az Interbrew kebelezte be. Ugyanekkor vásárolta fel a Brau Union AG az 1985 óta a Szolnok melletti Martfűn működő gyárat, amelyet az 1992 elejétől birtokolt több mint százéves múltra viszszatekintő soproni sörgyárral 1998 elején összevontak, létrehozva a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.-t.

Az eredetét 1848-ig visszavezető Pécsi Sörfőzde 1993-ban került a bécsi Ottakringer csoport kezébe, s ugyanekkor lett a Dreher néven közel 150 éves múltra visszatekintő Kőbányai Sörgyár tulajdonosa a South African Breweries (SAB) csoport is. A SAB 2002-ben egyesült

az amerikai Miller Brewing Companyvel, SABMiller néven létrehozva a világ második legnagyobb sörgyártó csoportját.

A nagyok közt a legkisebbnek számító monori Ilzer Sörgyár 1993-ban létesült, más cég azóta sem vállalkozott jelentősebb új termelőkapacitás kiépítésére, sőt ellenkezőleg: a nagykanizsai sörgyárra a Dreher lakatot tett. Az Ilzer, amely az év elején jelentette be, hogy kapacitását 200 ezer hektóra emeli, a speciális szegmensre fokuszál: Magyarországon egyedülálló módon búza- és kóser sört is készítenek, s tervezik cukormentes, illetve kalóriaszegény ital előállítását is.

Az elmúlt évtizedben egyébként is jórészt az új tulajdonosok megjelenését követő racionalizálások voltak a jellemzők. Az alkalmazottak létszáma alaposan lecsökkent: 1996-ban még 4645 ember dolgozott az 1992-ben alapított Magyar Sörgyártók Szövetségéhez tartozó öt legnagyobb gyártónál, tavaly ez már csak 2932 volt. Ezzel párhuzamosan a havi átlagbér 69 ezer forintról 199 ezerre emelkedett, ami 54 százalékos reálnövekedést jelent. Erre a megugró hatékonyság bőven fedezetet teremtett, hiszen az utóbbi évtized évi 5-6 milliárd forintos ágazati beruházása nyomán az egy alkalmazottra jutó sörtermelés a kilencvenes évek eleji 107 ezer literről 2000-re 186 ezer literre emelkedett, s a cégek sorra vezették be különböző minőségbiztosítási rendszereket is.

Az elmúlt években a gyártók nagy bánatára a sör adója folyamatosan emelkedett, így az ma már jóval meghaladja az unió által elvárt minimumszintet. Ez különösen az adótehertől mentes üdítőkkel szembeni pozíciót rontja. Árnyalja a képet, hogy 2002-ben az ágazat 52,7 milliárd forintnyi közterhet fizetett be különböző címeken, ami 1996 óta 63 százalékos emelkedést, reálértéken kalkulálva viszont 13 százalékos csökkenést jelent.

A piacon az utóbbi esztendőkben erősödött a verseny: miközben 1998-ban 2,6 milliárd forintot költöttek a sörgyártók reklámra, tavaly ez már 12 milliárdot tett ki. Amennyiben a Brau Union és az Amstel fúziója végbemegy, a piacon három, gyakorlatilag azonos erejű szereplő feszül majd egymásnak, ami alighanem hosszú távon elegendő lesz a verseny fennmaradásához, hiszen mindegyik mögött egy multinacionális tulajdonos áll.

Az erős vetélkedést mutatja az is, hogy az utóbbi öt évben a sör árának emelkedése nem tartott lépést az inflációval, s rendszeresek az egyes márkák vételének fellendítését célzó engedményes akciók, és sorra jelentek meg új márkanevek is. Ennek ellenére a sör kedveltsége más italokhoz képest a GfK felmérései szerint folyamatosan csökken, s egyre ritkábban isznak a folyékony kenyérből az azt kedvelők is: míg 1989-ben öt hét alatt hat alkalommal fogyasztottak sört, 2003-ban ugyanezt csak háromszor tették.

Ma a sör behozatalát 15-20 százalékos vám terheli, amely az uniós csatlakozással egy időben megszűnik. Ezzel várhatóan több olyan nagy sörgyártó is megjelenik a magyar piacon, amely itthon nem rendelkezik termelőkapacitással. A legnagyobb hatást azonban talán nem is az amúgy inkább a felső kategóriába sorolható nyugati italok hirtelen megugró behozatala jelentheti, hanem sokkal inkább az, hogy a híres söriparú Szlovákia és Csehország is velünk együtt csatlakozik az EU-hoz, amelyekre szintén érvényes lesz a vámmentesség. A csatlakozás azonban lehetőségeket is tartogat: a térség sörpiaca bővülőben van, Lengyelországban például az utóbbi tíz évben megduplázódott a fogyasztás, s Romániában is komoly növekedést ígérnek.