Magyarország csak a középmezőnyben

Nem történtek nagy helycserék a csatlakozó államok konvergenciarangsorában 2003-ban. Az országok többsége kisebb mértékben előrehaladt a konvergenciaindexben, bár Lettország, Litvánia és Szlovákia esetében stagnálás, míg Csehországnál csökkenés mutatható ki. A rangsort változatlanul Szlovénia vezeti, köszönhetően a térségben kiugróan magas

reálgazdasági fejlettségének és kedvező szerkezeti adottságainak, valamint az inflációt leszámítva évek óta stabil makrogazdasági környezetének.

Magyarország a rangsorban a hatodik helyen áll (tizedesre kerekítve az indexet), Lett- és Lengyelországgal azonos értékkel. Lengyelország helyzete tavalyhoz képest elsősorban a gyorsabb GDP-növekedésnek köszönhetően javult, míg Magyarország esetében a javulás egyenlő mértékben köszönhető a költségvetési deficit csökkenésének, valamint a gyors jövedelemkiáramlás miatt bekövetkezett bér- és jövedelemkonvergenciának.

Magyarország esetében a konvergenciaindex a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban a reálkonvergencia területén bekövetkezett javulás miatt emelkedik, köszönhetően elsősorban a jövedelem- és bérkonvergenciában bekövetkezett haladásnak. Szembetűnő, hogy indexünkben nem következett be javulás Szlovákia esetében annak ellenére, hogy az államháztartási és fizetésimérleg-egyensúly jelentősen javult, aminek az ára azonban a felpörgő infláció és lassuló gazdasági növekedés. Hasonlóképpen érdekes, hogy a sorban utolsó előtti helyen szerepel Észtország, amely gyakran példaként említett ország, de ebben az összevetésben (az ár- és bérfelzárkózásnak, valamint a jelentős folyó hiánynak köszönhetően) rosszabbul teljesített a két másik balti államnál, és csak Szlovákiát előzi meg a rangsorban. Igaz, a csatlakozó államokra jellemző egyfajta öszszerázódás, vagyis az éllovas Szlovénia és a sereghajtó Szlovákia között az elmúlt években "tömörödött a mezőny". Ugyanakkor az aggregát indexekben kifejeződő különbségcsökkenés mögött országonként más-más folyamatok húzódnak, így a régió egyáltalán nem tekinthető teljesen homogénnek.



A nominális konvergencia

Infláció. A nyolc csatlakozó kelet-európai államban a fogyasztói árak 2003-ban előreláthatólag 3 százalékkal emelkednek, szemben a 2000-ben mért átlagos 6,6 százalékos növekedéssel. Az általában megfigyelt dezinfláción belül különösen erőteljes az infláció mérséklődése Csehországban, Litvániában (ahol az árszínvonal csökken), Lengyelországban: az okok (a gazdaságpolitikai lépések és a költségek) országspecifikusan alakulnak. A gazdaságok többségében tapasztalt dezinflációt segíti, hogy a lanyha nemzetközi konjunktúra következtében mérsékeltebb az importált infláció emelkedése a korábbi évekhez képest.

A gazdaságok másik csoportjára az infláció ismételt felpörgése (Szlovákia és Magyarország) jellemző, köszönhetően a korábbi expanzív fiskális és jövedelempolitikákat semlegesítő korrekciós lépéseknek, az adókul-csok és a hatósági árak emelésének, illetve az árfolyamgyengülés fokozatos begyűrűzésének a hazai fogyasztói és termelői árak alakulásába. Sok szempontból hasonló Szlovénia helyzete, ahol a dezinfláció folyamatos, de lassú a reálárfolyamot célzó árfolyam-politika, a 2003 közepéig széleskörűen alkalmazott hátratekintő indexálás gyakorlata, valamint a lassú termelékenységnövekedés miatt.

A további dezinfláció a maastrichti konvergenciakritériumok által meghatározott szintre, illetve az elért alacsony infláció fenntartása sok országban nehéz feladat lesz. Nehézségként jelentkezik, hogy a közeljövőben az árak liberalizálása és az adórendszerek változása erőteljesebben hat majd az inflációra, amikor a hatósági áras termékek köre a csatlakozó államokban az EU-átlagot számottevően meghaladó (13 százalék [Szlovákia] és 30 százalék [Szlovénia] közötti) mértékű. Jövőre Magyarországon a részben jövedelem elinflálásán keresztül végrehajtott stabilizáció eredményez majd megugrást az inflációban.

Ennek megfelelően tehát 2004-ben a csatlakozó államok fogyasztói árindexének emelkedése meghaladja az ideit, és ezen belül érezhetően gyorsul az infláció Cseh-, Észt-, Lengyelországban és Magyarországon is, bár eltérő körülmények mellett és okok miatt.

Államháztartási egyenlegek. A csatlakozó államok távolról sincsenek egységes helyzetben az államháztartási egyenlegek alakulását illetően. Az államháztartás hiánya a csatlakozó kelet-

európai államok súlyozatlan átlagát tekintve a 2001-es 3,1 százalékról 2002-ben 4,2 százalékra emelkedett, és az idén várhatóan 3,9 százalék lesz, ami még mindig távol van a kritériumtól. Az államháztartási egyenlegek alakulását illetően a csatlakozó államok élesen két nagyobb csoportra bonthatók.

A balti államokban 1999 óta a gyors növekedés teremtette kedvező ciklikus hatás, a nemzetközi összevetésben is alacsony rövid és középlejáratú kamatlábak, valamint a valutatanács által gyakorolt fegyelmező erő révén kedvező egyenlegek alakultak ki: Lettország és Litvánia teljesíti a 3 százalékos referenciaértéket, sőt Észtország egyedülálló módon többlettel rendelkezik. Ráadásul az államháztartási egyenlegek fenntarthatósága is kedvező: alacsony az államadósság, minimálisak a kamatkiadások, a közép-

európai államoknál kedvezőbbek a demográfiai folyamatok.

Velük szemben állnak a közép-európai gazdaságok, ahol Szlovéniát leszámítva a hiány meghaladja a referenciaértéket, és az államháztartási egyenlegek az elmúlt években - időben és mértéküket tekintve eltérően, de - jelentősen romlottak. A tartósan magas hiány tükrözi a ciklikus tényezők kedvezőtlen hatását, a költségvetési kiadások erőteljes növekedését az anticiklikus fiskális politikák nyomán, az erőteljes jövedelemkiáramlást (Magyarország és Szlovákia) az állami szektorban, valamint a szerkezetváltás és korábban felhalmozott feszültségek kezelésének fiskális hatásait (Csehország és Lengyelország).

Az államháztartás konszolidációját több tényező is nehezíti a közép-európai gazdaságokban. A kedvezőtlen ciklikus tényezők mellett rövid távon a várható EU-csatlakozás is addicionális feszültségeket eredményez a növekvő kiadások és a kieső bevételek miatt.

Államadósság. Miközben a nyolc csatlakozó kelet-közép-

európai állam államadósság/ GDP mutatója alig valamivel több mint a fele az EU15 átlagának (32,5, illetve 57,5 százalék), addig az államháztartási hiányhoz hasonlóan az államadósság is eltérően alakul a közép-európai és balti országokban. Az adósságkritérium teljesítése nem okoz problémát a balti államoknak és Szlovéniának, mert vagy az adósság induló szintje alacsony , vagy nincs olyan szerkezeti vagy makrogazdasági tényező, amely az adósság erőteljes növekedését eredményezné. Ezekben a gazdaságokban az adósságdinamika is kedvezően alakul: az elsődleges egyenlegek általában szufficitesek, a nominális kamatszínvonal és ezáltal a kamatkiadások GDP-arányos értéke alacsony.

A négy visegrádi államban ezzel szemben magas az államadósság/GDP mutató szintje, illetve több tényező (lásd a költségvetési deficitnél írottakat) további növekedésüket okozhatja.



Reálkonvergencia

Jövedelemkonvergencia. Jelenleg jelentős a csatlakozó gazdaságok és az EU-átlag közötti jövedelmi rés mind az aktuális, mind a vásárlóerő-paritásos árfolyamon számítva. A csatlakozó államok egy főre eső jövedelme (vásárlóerő-paritáson) 2003-ban az Európai Unió átlagának 29 százalék és 67 százalék között alakult: jövedelmi szintje alapján Szlovénia ugrik ki a csatlakozó államok közül felfelé, míg a három balti állam lefelé.

Ugyanakkor a csatlakozó államok jövedelmi szintjük alapján messze elmaradnak a kohéziós államok (Görög-, Írország, Portugália, Spanyolország) mostani

és csatlakozásuk időpontjában fennállt jövedelmi szintjétől.

Az 1999 és 2002 közötti időszakban, köszönhetően a csatlakozó államok gyors reál GDP-növekedésének, valamint valutájuk nemegyszer jelentős nominális erősödésének, mérséklődött az EU-val szemben fennálló fejlettségbeli rés. A jövedelemkonvergencia hosszú folyamata érezhetően lelassult 2003-ban, sőt egyes csatlakozó országok (pl. Csehország, Szlovénia) növekedett is a távolság az EU15 átlagos jövedelmi szintjétől.

Bérkonvergencia. A reálkonvergencia mutatói közül a bérek felzárkózásában mutatták a legerőteljesebb előrehaladást a csatlakozó államok. Az elmúlt két évben ugyanis a bérek jelentős és általában a munkatermelékenység változásától teljesen elszakadó mértékű növekedése volt megfigyelhető. A bruttó bérek a közép-európai gazdaságokban hazai valutában 2001-2002-ben 16,6 százalék (Csehország) és 39,3 százalék (Magyarország) között emelkedtek, ami mögött a politikai ciklus (választások) és a felelőtlen gazdaságpolitika (expanzív fiskális és gyenge jövedelempolitika) húzódnak meg.

Az idén valamelyest mérséklődött a jövedelemkiáramlás és a reálbérek növekedési üteme, de a bérkiáramlás viszszaállása a munkatermelékenység növekedésével konzisztens pályára lassú és időigényes folyamat.

Árkonvergencia. A pozitív inflációs eltérések mellett is a csatlakozó államok árszínvonala mélyen az EU-államok átlaga alatt található. Az árliberalizálás és a verseny erősödése, a támogatások leépítése, a költségtényezők kiegyenlítődése, valamint az egyensúlyi árfolyamok irányába történő elmozdulás eredményeképpen a kereskedelembe kerülő javak árszintje közeledett a fejlett államokéhoz. Ugyanakkor - miközben egyes szabályozott áras (pl. benzin a magas adótartalom miatt) vagy monopolpiaccal jellemezhető termék árszintje eléri vagy meghaladja az EU átlagát - a kereskedelembe nem kerülő javak árszínvonala lassabban konvergál.

A kelet-közép-európai államokban az EU-hoz történő csatlakozás, majd ezt követően - eltérő időben - az euróövezetbe történő belépés eredményez jelentősebb változást a relatív árak szerkezetében és az árszínvonalban. A EU-csatlakozás a verseny további erősödése, a termelési tényezők szabadabb áramlása, valamint az adó- és egyéb költségtényezőkre gyakorolt harmonizációs hatáson keresztül elősegíti majd az árszintek közeledését.

Az árszintekben meglévő eltérések mellett számos elemzés jelentős különbséget mutat ki az árszerkezetben is.



Szerkezeti konvergencia

A csatlakozó államok szerkezeti idomulásának, konvergenciájának egyik megbízható egyszerű mutatója a mezőgazdaságban alkalmazottak arányának alakulása a foglalkoztatottak teljes köréhez vetítve. Tavaly az Európai Unió 15 államában a foglalkoztatottak átlagosan 4,5 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban. A csatlakozó országok ebből a szempontból két csoportra bonthatók. A közép-európai országok (Lengyelország kivételével) és Észtország esetében a mezőgazdaságban alkalmazottak köre alig tér el az EU15 átlagától, ráadásul nagyságuk a mezőgazdasági kibocsátás relatív, esetenként abszolút visszaszorulása mellett fokozatosan csökkent az elmúlt években. Ezekben a gazdaságokban a csatlakozás nem fog ebből a szempontból exogén sokkot jelenteni, hiszen a mezőgazdaságban az alapvető szerkezeti átrendeződés már bekövetkezett az elmúlt években.

Ugyanakkor a három másik gazdaság (Lengyel-, Lettország és Litvánia) esetében a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 3-4-szeresen haladja meg az EU15 átlagát, és bár ezekben a gazdaságokban is csökkent a mutató, a csatlakozást követően jelentős feszültségek keletkezhetnek. Egyrészt ezekben a gazdaságokban (különösen Lengyelországban) az átlagot meghaladó a munkanélküliségi ráta, és a mezőgazdaságból esetlegesen felszabaduló munkaerő a munkanélküliek számát vagy a foglalkoztatottak arányát csökkenti majd. A magas munkanélküliség mellett részben a gazdaság további szegmensei is a munkanélküliséget növelő átszervezés (Lengyelország) előtt állnak, részben nagyon gyenge a tercier szektor munkaerőt felszívó képessége (Lettország és Litvánia). A magas mezőgazdasági munkaerő ebben a három gazdaságban egyértelműen a konvergencia egyik problémája lesz az elkövetkező években.