BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terjeszkedik az ipari park

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az ország egyik legnagyobb ipari parkjává nőtte ki magát az egri, mely az idén közel 100 hektárosra bővült, és már folynak a további terjeszkedés előkészületei. Jelenleg mintegy 50 cég működik itt, melyek együttes termelése eléri az évi 50 milliárd forintot. A parkban csaknem 1800 főt foglalkoztatnak.



Jelenleg mintegy 10-12 hektár szabad terület várja a beruházókat az egri ipari parkban, ahol ma közel 50 cég működik - tájékoztatta lapunkat Szabó Csaba, a parkot üzemeltető Egri Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója. A telkeket elhelyezkedéstől függően négyzetméterenként 3-5 ezer forintért kínálják, és szabad csarnokok is rendelkezésre állnak. Ezeket bérelni is lehet, de meg is vásárolhatók - tette hozzá az ügyvezető. Az egri ipari parkban működő cégek összesen mintegy 1700-1800 főnek adnak munkát, és együttes forgalmuk eléri az évi 50 milliárd forintot. Az idei év jelentős fordulatot hozott, hiszen a 42,5 hektáros parkot közel 100 hektárosra bővítették, és már elkezdték a további bővítés előkészületeit. A tervek szerint 150 hektárosra növelik az ipari park jelenlegi területét.

Akkora cégek választották telephelyül az egri ipari parkot, mint például a német Bosch, mely most építi 12 ezer négyzetméteres csarnokát, ahol Európa legnagyobb pneumatikai üzeme létesül. Az idén költözött be továbbá a sebességváltók gyártásával foglalkozó ZF Hungária, valamint a mintegy 700 főt foglalkoztató Vilati.

Az itteni vállalkozások többsége logisztikával, betonkeveréssel, kereskedelemmel, kábelgyártással, valamint nyomdaiparral foglalkozik. A preferált szektor továbbra is a gépi berendezések, fémfeldolgozási termékek előállítása, fafeldolgozás, textília, ruházati termékek és élelmiszerek gyártása. Eger idegenforgalmi jellege miatt kizárt, hogy környezetszennyezéssel járó tevékenységet befogadjanak az ipari park területére - hangsúlyozta az ügyvezető.

A hevesi megyeszékhely 1997 őszén határozott a park létesítéséről, valamint arról, hogy az elkövetkező két évben évente 100 millió forintot különít el az infrastruktúra kialakítására az eleinte 14,5 hektáros területen. Ez évben nyerte el a terület az ipari park címet is. Ekkor az önkormányzaton (40 százalék) kívül a Transelektro Rt. (33) és a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. (27) tulajdonolta a területet üzemeltető Egri Ipari park Kft.-t. Az illetékes tárcák által nyújtott 200 millió forintos támogatással 42,5 hektáros területen építették ki az ipari parkot. Az első nagy betelepülő, az angol Firth Rixson multinacionális cég magyarországi leányvállalata 1999-ben építette fel üzemcsarnokát. Az 1,7 milliárd ráfordítással elkészült üzem kovácsoltvas alkatrészekkel látja el a ZF Hungáriát, ahol közel 80 ember dolgozik. Ugyanebben az évben készült el az a másfél kilométeres útszakasz, amely közvetlen összeköttetést teremt a park számára Miskolc és a főváros felé. Ez az úgynevezett K2-es útszakasz elkerüli a várost, s összeköti az ipari területet azzal a 25-ös főúttal, amely az M3-as autópályához vezet. Ugyanakkor elkészült egy vasúti felüljáró is. Ennek befejezésével átadhatták az ipari park első fázisát.

Nagy változás állt be 2002-ben a parkot üzemeltető társaság tulajdonlásában: az egri önkormányzat, amely korábban megvásárolta a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. tulajdonrészét, úgy határozott, hogy tulajdonrészének nagy hányadát eladja. Nyílt licites eljárásban egy magánvállalkozó vásárolta meg az önkormányzat 56,6 százalékos hányadát. Ezután a város 10 százalékkal maradt benn a társaságban. Ezt a lépést az önkormányzat azzal indokolta, hogy egy magánbefektető eredményesebben tud tevékenykedni a park betelepítéséért.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.