Akár májusig is eltarthat a válság a tejiparban

Nehéz tisztán látni a magyar tejpiacon: az érdekelt felek egymásra mutogatnak, miközben januártól semmiféle állami szabályozás sem érvényesül. A problémák gyökere alighanem négy-öt esztendővel ezelőttre nyúlik vissza, amikor még a tejtermelés tisztes jövedelmet hozott a tehenészeteknek. A feldolgozóknak akkoriban komoly erőfeszítésbe került a nullszaldó elérése is, ezért a piacon keletkező tejfelesleg levezetésének költségeit már végképp nem akarták teljes egészében magukra vállalni. Ezért a problémát úgy hidalták át, hogy a Tej Terméktanács (TT) égisze alatt létrehozott exporttámogatási alapot fele-fele részben a gazdák és a tejüzemek adták össze, míg a minél nagyobb uniós kvótát elérni kívánó állam a termelés ösztönzésére ugyancsak jókora mennyiségű, belföldön eladhatatlan tej felvásárlását vállalta.

Bár a gondolat jó volt, s évekig sikerült is kellő rugalmassággal eltüntetni a felesleget, a piaci folyamatok a rendszert tavaly végképp ellehetetlenítették. Az esztendők során ugyanis valóban megindult a termelés növekedése, amivel a belföldi fogyasztás nem tartott lépést. Így viszont a kiviteli támogatási igény megnőtt, egyre nagyobb terhet hárítva a terméktanács tagjaira.

Ezzel egy időben megkezdődött a termékvonal jövedelmének újraelosztása is. A szétaprózott kapacitású, tőkeszegény termelőknek fizetett felvásárlási ár 1996 és 2002 között 110 százalékkal emelkedett, miközben a piaci ár 120, a zacskós tej bolti ára pedig 144 százalékkal nőtt. (A fogyasztói árak ezalatt átlagosan 96,62 százalékkal emelkedtek.)

Mindebből a gazdák úgy érzik: korábbi hasznuk egy részét a feldolgozók teszik zsebre.

A feldolgozók oldaláról nézve azonban pontosan érthető az árleszorítás: a 2002-es mérlegek alapján a legnagyobb tejipari cégek üzemi és mérleg szerinti eredménye egyaránt esett. Árnyalja a képet, hogy a KSH adatai szerint bár a feldolgozók egyre kevesebb tejet vásárolnak fel, árbevételüket mégis képesek voltak az inflációnak megfelelően növelni. A tej felvásárlási ára ugyanakkor a bevételnek stabilan 69-70 százaléka, vagyis a cégek eredményességének romlását más jellegű költségeik gyorsabb növekedése okozta.

Az utóbbi években a feldolgozók jövedelmezőségük javítására számos intézkedést hoztak. Nemcsak a felvásárlási és értékesítési árak közti ollót nyitották szélesebbre, de forgalmazni kezdték a korábban hulladékként kezelt agyagokból előállított reggeli vagy tejitalt is. Csakhogy ez jókora fogyasztói réteget vont el a tejtől, miközben az egyre feljebb srófolt árak miatt a boltokban már feltűnt az olcsó szlovák UHT tej, s terjednek a tejfölt és a vajat helyettesítő növényi alapú termékek is. Sőt, a gyümölcsjoghurtoknál a magyar termékeknél nemritkán 10-20 százalékkal is olcsóbbak a drágább tejből készült, de exporttámogatást élvező német készítmények.

Mégsem ezek a trendek vezettek önmagukban a piac 2003. végi összeomlásához, hanem az, hogy az állam megszegte korában tett piactisztítási ígéreteit. Nem az okozta az igazi gondot, hogy a vállalat 200 millió liter helyett csak 160-180 millió liternyi felszívásáról gondoskodott (ezzel a feldolgozók szerint mintegy 2 milliárd forintos többletköltséget okozva nekik), hanem hogy a szerződés felrúgásával a feldolgozók feljogosítva érezték magukat arra, hogy - a termelőkkel kötött éves szerződéseikkel ellentétesen - drasztikusan csökkentsék a felvásárlási árakat.

A gazdák szerint a Gazdasági Versenyhivatal figyelmét is fel kellett volna hogy keltse, hogy a piacon a vevők egységesen, egy időben 60-65 forintra csökkentették felvásárlási áraikat. Ezzel viszont a termelői ár már végképp nem fedezi a gazdák szerint az idén már 75-82 forintos előállítási költséget.

Pedig a korábbi 72 forintos ár alapján - figyelembe véve az eltérő beltartalmi előírásokat - kilónként (1 kiló tej mintegy 1,03 liter) mintegy 0,28 eurós árat kapunk, ami uniós viszonylatban korántsem irreális: Dániában 0,32, Finnországban 0,36, míg Olaszországban például 0,39 euró volt egy kiló tej átlagos átvételi ára tavaly. Ráadásul az exportálóknak - figyelembe véve a kapott exporttámogatást - egy liter tej átlagosan már így is csak 65 forintba került (ez lényegében a szlovák árral azonos), míg az unió átlagos átvételi árát hazai szabványokra korrigálva 78,1 forintot kapunk. Ezért a gazdák nem értik, miért volna szükség az átvételi árak újabb csökkentésére, hiszen a Magyarországon tejet felvásárlók az uniós piacokon versenyelőnyben kellene hogy legyenek, hiszen a nyersanyagköltség mellett a hazai bérek is jóval szerényebbek.

A termelők szerint a szlovák és a lengyel tej sem jelent túl nagy veszélyt, hiszen északi szomszédunknál igen alacsony az exportálható mennyiség, míg a lengyel tehenészetekben a minőség hagy kívánnivalót maga után. Az ország uniós derogációt kapott az első osztályú tej felvásárlásának megszüntetésére, így a mostani, hazainál alacsonyabb, 25 eurós felvásárlási átlagár még ezt a hatást is tükrözi. (Az extra minőséget el nem érő tej itthon január elsejétől emberi fogyasztásra már nem használható.)

Az év végén kialakult helyzetet csak súlyosbítja, hogy a minisztérium egy technikai malőr nyomán január elsejétől mindenféle piaci rendtartást megszüntetett, s egyik napról a másikra nemcsak a termelőknek adott támogatások szűntek meg, de eltűnt a piaci irányár is, amelyre sok felvásárlási szerződés hivatkozik. Tovább növeli a cégek bizonytalanságát az is, hogy még ma sem tudni, hogy uniós csatlakozásunkig a tavalyihoz hasonló, vagy inkább az EU rendszabályaihoz hasonlatos elvek lesznek-e érvényben.

A minisztérium kivonulása nemcsak azért nehezen érthető, mert az agrárium szabályozásában világszerte részt vesz az állam, hanem azért is, mert a termelés növelése az egész ország érdeke. A kiharcolt uniós kvótáinkat ugyanis könnyen elveszíthetjük, ha tovább csökken a hazai tejtermelés.

A vertikum összehangolására hivatott Tej Terméktanács tagjaiban közben annyira megingott a termelők bizalma, hogy új érdekképviseletet kezdtek szervezni, hogy kiegyenlítsék a tejüzemek és a gazdák közötti erőkülönbséget. Úgy vélik ugyanis, hogy a feldolgozók önbevallása alapján adott fix exporttámogatások ellentétesek a tehenészetek érdekeivel. Miközben ugyanis az unió a nagyobb feldolgozottsági fokú, illetve több nyerstejet felemésztő tejszín, tejföl, vaj kiviteléhez ad magasabb szubvenciót, addig a hazai rend inkább a gyártók jelenlegi termékszerkezetét követi.

Így az alacsony hozzáadott értékű tejek exportjához a TT közel tízszer nagyobb támogatást ad, mint az EU, s egy sor olyan sajtkészítmény kivitelét is támogatja, amelyet az unió nem. Különösen szembetűnő az eltérés a tejporoknál: a standardizált, homogén termék piacát a földrajzi adottságainak köszönhetően a világ legalacsonyabb önköltségével termelő Új-Zéland uralja. A mai támogatási rendszerben a TT a csendes-óceáni ország teljes komparatív előnyét ellensúlyozni akarja, ami hosszú távon aligha tartható.

A gazdák a májusi csatlakozásban bíznak, hiszen az uniós támogatási rendszer alighanem döntő termékszerkezet-váltást indít el az ágazatban. Emellett arra számítanak, hogy a csatlakozás után az eddig sok esetben nem hazai alapanyagot használó édesipar is vevőként jelenik majd meg.