Jön az uniós bizonyítási parancs
Egyelőre langyos fogadtatásra talált a tagországok részéről az a bizottsági kezdeményezés, amely a bűncselekmények felderítéséhez szükséges bizonyítékok hatékonyabb cseréjét célozza. Az európai bizonyítási parancs (European Evidence Warrant, EEW) megalkotását Brüsszel logikus lépésnek tartja azután, hogy 2002-ben megszületett az uniós letartóztatási parancs (lásd keretes írásunkat). A január végén tartott első egyeztetésen azonban mindössze néhány tagállam jelezte, hogy támogatja a kezdeményezést.
Az EEW a letartóztatási parancshoz hasonlóan a bírói döntések kölcsönös elismerésének elvén alapszik. Ezt az 1999-es tamperei európai tanácsülésen mondták ki a tagországok, és az elv azóta is az igazságügyi együttműködés alapját képezi. Uniós bizonyítási parancsot valamely tagállam bírósága, ügyészsége vagy vizsgálóbírája kezdeményezhetne, és az alapján a többi tagállam hatóságai kötelesek lennének bizonyítékok, bizonyító erejű dokumentumok és archív adatok kiadásával támogatni a kérelmezőt. A gyanúsítottak, tanúk vallomásaira mindez nem vonatkozik; ezek automatikus cseréjére egy későbbi előterjesztésben kíván jogalapot teremteni az Európai Bizottság. Az előterjesztés a testi mintákra (például DNS-minták) és a telefonok lehallgatása vagy banki adatforgalom megfigyelése révén szerzett információkra sem terjed ki.
António Vitorino, a bel- és igazságügyi területet felügyelő biztos szerint az EEW létrehozása a jelenlegi kétoldalú megállapodásoknál egyszerűbb és gyorsabb eljárást tenne lehetővé, ugyanakkor a gyanúsítottak szempontjából is egyértelmű feltételeket teremtene. A rendszer rugalmasságát szolgálja, hogy nem írják elő a tagországoknak a kért adat, bizonyíték megszerzésének mikéntjét, így azok a saját jogrendszerüknek megfelelő lépéseket tehetnék meg. Az európai bizonyítási parancs egyetlen dokumentum lenne, amelyet a segítségadásra kért tagország hivatalos nyelvére fordítanak, és azt követően azonnal hatályba lép ugyanúgy, mint a nemzeti jog alapján kiadott hasonló parancsok.
