Nem csodaszer a politikai támogatás

Meglehetősen elterjedt a vezető politikusok üzleti szerepvállalása - állítja Mara Faccio elemző, aki az amerikai Vanderbilt Egyetem üzleti továbbképző iskolájának égisze alatt közel félszáz ország mintegy 20 ezer cégét vizsgálta politikai kapcsolataik szempontjából. A górcső alá vett cégek közül 541 esetében találtak olyan felső vezetőt vagy nagyrészvényest, aki egyúttal miniszteri vagy parlamenti képviselői tisztséget is betölt az adott országban. Ez ugyan alig több mint 2,5 százaléka az öszszes részvénytársaságnak, ám jellemzően nagyvállalatokról van szó: a tőkekapitalizáció alapján 7,72 százalék a szóban forgó cégek súlya.

Ennél nehezebben körülírható azon vállalatok köre, amelyek tulajdonosai és vezetői között nem aktív, hanem csupán egykori politikai vezetők vannak, illetve amelyek elnökei, vezérigazgatói szoros barátságban vannak valamely politikai vezetővel. Előbbire jól ismert példa a Gazprom egyik fő tulajdonosának számító volt orosz miniszterelnök, Viktor Csernomirgyin, utóbbira pedig a több francia nagyvállalatot irányító Francois Pinault, aki a Forbes magazin szerint Jacques Chirac elnök közeli barátja. Arra is számos példa van, hogy a nagyvállalatok vezetői a későbbiekben politikai szerepet vállalnak (mint Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, aki korábban a Gilead Sciences elnöke volt).

A tanulmány részletes számításokkal támasztja alá azt az egyébként is mindenki által gyanított tételt, miszerint a politikai kapcsolatok világszerte megkönnyítik a vállalatok helyzetét. Könnyebben jutnak hitelhez, különösen, ha tulajdonosaik között van valamely politikai vezető. Hasonló a helyzet az adókedvezményeknél. A politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek összességében 0,73 százalékponttal kevesebb adót fizetnek iparági versenytársaiknál; ez nem túlságosan nagy különbség, ám a tulajdonosaik révén "politikailag érintett" cégeknél már 2,6 százalékpont ez az előny.

Ennél is erősebb a különbség a cégek piaci részesedését tekintve. A politikailag jól pozicionált társaságok átlagos előnye ebben a tekintetben 6,3 százalékpont, sőt, a befolyásos tulajdonos nem kevesebb, mint 11,6 százalékpontnyi pluszt jelent. Ezen a téren azonban figyelembe kell venni, hogy a nagyvállalatoknak eleve több érdekük fűződik politikai kapcsolatok kialakításához - és több lehetőségük is van azok elérésére.

Azt gondolhatnánk, hogy ha a politikailag jól pozicionált vállalatok ennyi előnyt élveznek, akkor teljesítményük is jobb versenytársaikénál, sőt: a sikeres cégek éppen előnyük "bebetonozása" végett kereshetik politikai vezetők kegyeit. Csakhogy a gyengén teljesítőknek is érdekük, hogy állami mankóval mérsékeljék nehézségeiket. Tovább árnyalja a képet, hogy a vállalatvezetőként fellépő politikusok általában nem képesek igazán hatékony menedzseri munkára. Ennek fényében nem csoda, hogy Mara Faccio úgy találta: a politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek üzleti teljesítménye általában rossz. A tőkearányos nyereség átlagosan 5,38 százalékponttal marad el iparági versenytársaikétól, miközben a könyv szerinti értékhez viszonyított piaci értékük is némileg (0,48 ponttal) alacsonyabb a többi hasonló társaságénál.

A helyzet persze országról országra, vállalatról vállalatra különböző. Eltérő jogi szabályozás érvényesül a politikusok összeférhetetlenségére, és nem azonos az a befolyás sem, amellyel egy-egy parlamenti képviselő rendelkezik. Az Egyesült Királyságban például egyetlen honatya nem tud sok előnyt kiharcolni, mivel a parlamenti voksolás pártonként zajlik; az Egyesült Államokban ezzel szemben a képviselők - még inkább a szenátorok - önmagukban is nagy hatalmú személyiségek. Nem egyszerű a fejlett és a fejlődő országok megkülönböztetése sem. A politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek aránya az elemzés szerint Indonéziában, Oroszországban, Malajziában és Thaiföldön a legmagasabb, míg a legkevesebb kapcsolatot Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában és Peruban tudta kimutatni a szerző. Utóbbi meglepő lehet, hiszen a latin-amerikai országokban általános vélekedés szerint igencsak elterjedt a korrupció, valamint az üzleti és a politikai szféra összefonódása. Talán éppen emiatt hoztak több térségbeli országban szigorú összeférhetetlenségi szabályokat - mutatott rá Faccio professzor.