Kerülendő a görög példa
Kelet-Európának van esélye a görögök hibáinak elkerülésére, mert már ma is szorosabban integrálódott az uniós gazdasággal, fegyelmezően hatnak a külföldi tőkeberuházások, amelyek állománya már fajlagosan is meghaladja a görögországit, emellett Brüsszel most már sokkal jobban vigyáz az uniós támogatások felhasználására. Veszélyek természetesen vannak, főleg populista kormányok megválasztásának formájában, amelyek a saját országukban és az unióban is lazítani akarják a gazdaságpolitikai szigort - figyelmeztet az Oracle és az Ernst & Young által támogatott tanulmány. A csatlakozó államok számára elrettentő példaként említett Görögországban a taggá váláskor olyan baloldali kormány volt hatalmon, amely szórta a pénzt, és elutasította a direktívák végrehajtását.
Emiatt a külföldi befektetők távol maradtak, az export nem vált versenyképessé. A GDP 7 százalékára rúgó uniós támogatásokkal ugyan a gazdaságot felszínen lehetett tartani, a pénz azonban nem a növekedést támogatta, hanem lehetővé tette az ellene ható gazdaságpolitika és a korrupció fenntartását. Ennek folytán az 1981-es csatlakozási előtti négy évben kimutatott, 4 százalék feletti gazdasági növekedés a taggá válás után 0,2 százalékra esett, a rákövetkező 15 évben pedig átlagosan 1 százalék alatt maradt. A csatlakozás idején az egy főre jutó görög GDP az uniós átlag 69 százalékán állt, ma 66 százalékon, ami a szlovén szint alatt van és a csehországit is csak kevéssel előzi meg.
A tanulmány szerzői által modellként ajánlott Írország a közösségi alapok okos felhasználásával, az alacsony adókkal és vállalkozásbarát gazdaságpolitikával válhatott egy szegény, elmaradott, periferiális helyzetben lévő országból gazdag, dinamikusan növekvő uniós tagállammá. A szerzők megfontolandó tanulságnak ajánlják, hogy az írek az 1973-as csatlakozás után 15 évi kemény munkával érték el a legfontosabb gazdasági mutatóiknak a többi tagállam átlagához való közelítését. Vannak természetesen körülmények, amelyekkel a kelet-európai tagjelöltek nem számolhatnak: az írek az USA-val fennálló kulturális és nyelvi affinitás következtében hídszerepet tudtak játszani, emellett a nagy felfutásuk éppen a globalizáció kiteljesedésével járó kilencvenes évekre esett, amikor fejlett ipari államokban ritkán tapasztalt gazdasági boom volt. Külön tanulságként ajánlják a szerzők, hogy a kezdetben alacsony bérekkel versenyző írek a globalizáció előrehaladta és a különlegesen olcsó távol-keleti verseny kibontakozása idején tudtak látványosan újítani.
