Csökkent a munkanélküliség
Az idén január-márciusban a munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 6,4 százalékkal - közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal.
A KSH gyorsjelentése szerint az első negyedévben a foglalkoztatottak száma 3,892 millió fő volt. A munkanélküliségi ráta a 2003 decembere és 2004 februárja
közötti időszakban 6 százalék volt.
Az idén január-márciusban a munkavállalási korú népesség 63,8 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon, ami 0,2 százalékpontos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A jelentés szerint a változás a nők nyugdíjkorhatárának kitolódása mellett következett be.
A munkanélküliek száma január-márciusban 252 ezer fő volt. A ráta az EU-országokban az időszak középső hónapját jelentő 2004. februárban átlagosan 8,4 százalék volt.
A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,1 százalék, az ebbe a korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 14,2 százalék, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint 2003 ugyanezen időszakában. Az EU-országokban az erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő 2004. februárban 15,9 százalék volt.(MTI)


