Dánia az elektronikus kereskedelem élén
Az első tíz között a skandináv országok, Nagy-Britannia, Hollandia,
Szingapúr, Hong-Kong és Svájc található. Az USA visszaesett a hatodik
helyre.
Az Economist Intelligence Unit nevű cég, amely a sorrendet felállította, úgy
véli, hogy a technológiai iparág kilátásai kedvezőbbek, mint az utóbbi
időben bármikor. Derűlátásuk okaiként a cég a mobiltelefonok és a gyorsabb
internet iránti igényt, valamint az olcsóbb és egyre inkább felhasználóbarát
termékeket, szoftvereket nevezte meg.
Döntő lesz azonban a kormányok magatartása is, amelyre példa a skandináv
államok igyekezete a szükséges fejlesztések végrehajtásában.
Az EUI példaként említ még olyan országokat is, ahol az infrastruktúra
hiányát katalizátorként próbálják előnyükre fordítani. Mondjuk Észtországot,
ahol az előfizetők többsége már szélessávon csatlakozik a világhálóra, és az
állami iskolák mindegyike rendelkezik szélessávú hozzáféréssel. Romániát
vagy Bulgáriát is olyan államokként emlegeti a jelentés, ahol a kormányok
sokat tesznek az internet alapú gazdaság elterjedéséért, ám az összes
EU-csatlakozót úgy jellemzi, mint ahol megfelelő az infrastruktúra és az
e-kereskedelem környezete.
Ironikus, de úgy néz ki, hogy a fejlődő országok nyerhetnek többet a
gyorsabb internet elterjedésén, a fejlett államok ugyanis lassabban cserélik
le a már meglévő infrastruktúrájukat, míg az előbbiek a semmiből gyorsabban
építhetik ki a legmodernebb infrastruktúrát is.(BBC News)


