EU: rejtett versenytartalékok
Félrevezetőek azok az elemzések és következtetések, amelyek az európai gazdasági modellt idejétmúltnak és menthetetlennek tartják, mert kedvező a munkaórára vetített termelékenység, a folyamatosan végrehajtott reformok nyomán pedig halad a gazdaság szerkezeti korszerűsítése - hangoztatja elemzésében az MIT (Massachusetts Institute of Technology) professzora. Olivier Blanchard szerint a felbukkanó társadalmi feszültségek inkább azt jelzik, hogy a dolgok mozgásban vannak, semmint változatlanok lennének.
A háború utáni gazdasági modell sokkal inkább alapult imitáción, mint innováción, ez versenyhátrányba hozta Európát. Az MIT professzora ugyanakkor lát okot az optimizmusra. Mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy az egy főre jutó európai GDP ma is az amerikainak a 70 százaléka, ez a hátrány azonban 30 év óta változatlan. Az egy ledolgozott munkaórára jutó átlagos kibocsátás ugyanakkor sokkal gyorsabban növekedett, mint az USA-ban. A megfelelő amerikai termelékenységi mutatót 1970-ben és 2000-ben is 100-nak véve az európai átlag harminc év alatt 65-ről 91-re emelkedett, Franciaország esetében pedig 73-ról 105-re. Blanchard az Európában ledolgozott munkaórák számának viszonylagos csökkenésével magyarázza azt a körülményt, hogy a termelékenység gyorsabb itteni növekedése ellenére az Óvilág még mindig számottevően lemarad az egy főre jutó GDP-ben.
A munkaórák számának visszaesését az elemzés döntően az aktív főmunkaidős dolgozók munkaidejének csökkenésével magyarázza, nem pedig az eltartottak és állástalanok arányának növekedésével. Sajátos okként említi a szerző, hogy a növekvő termelékenység áldásait Európában több szabadidő formájában realizálják, míg az USA-ban a jövedelmek fokozását helyezik előtérbe. A kisebb óraszám okai között a professzor első helyen említi a személyes elhatározást, és csak csekélyebb hatású tényezőként veszi figyelembe az Európában megnövelt adóterhek teljesítményfékező hatását, illetve a garantált minimálbéreket és a korai nyugdíjazásokat.
Az EU versenyképességének jövőbeni kilátásait nagyban javítják a tagországokban zajló reformok, amelyek első körben a pénzügyi és az árupiacokon folyó átalakítást célozzák, idővel azonban a munkaerőpiacot is elkerülhetetlenül áthatják. A folyamat előbbrevitelében élenjár az Európai Bizottság, a versenyellenes egyezmények és a monopolpozíciók megtörésével, a vállalati fúziók és az állami támogatások szigorú ellenőrzésével, vagyis a kontinens versenyké-pességének erősítésével.
A biztatóan haladó gazdasági-szerkezeti reformok sorából az MIT professzora kiemeli például, hogy a vállalatok finanszírozásában erőteljesen csökkent a bankhitelek aránya (amelyek a német cégek passzívái között 1990-ben még 74 százalékkal részesedéssel szerepeltek, míg 2002-ban már csak 32 százalékkal). A fuvarozási piac korlátozásait csaknem maradéktalanul felszámolták, a korábban kötött autóeladási formákat felszabadították - emlékeztet Olivier Blanchard.
