BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bespájzoltak a gazdálkodók

Az év első négy hónapjának bevételei arról tanúskodnak, hogy a gazdálkodók - számítva az uniós csatlakozás miatti bizonytalanságokra - igyekeztek nagyobb készletet biztosítani. Április végéig ugyanis összesen 797,8 milliárd forint bevétel érkezett a vám- és pénzügyőrség által kezelt államháztartási számlákra, egyötödével (132,1 milliárddal) több, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban.

A folyamatosan csökkenő vámtételek mellett is sikerült a tervezett 31-32 milliárd forintos vámbevételt elérni (szemben a tavalyi 28,6 milliárddal). Ez az összeg még teljes egészében a nemzeti költségvetést illeti meg, hiszen csak májustól érvényes az a szabály, hogy ennek a tételnek a háromnegyede az unió büdzséjét gazdagítja.

Az importtermékek után beszedett áfa 524,6 milliárdot tett ki, a tervet 74,6 milliárd forinttal teljesítették túl a vámosok. Április volt egyébként az utolsó hónap, amikor az importáfát még kivetéses alapon kellett a gazdálkodóknak befizetniük. Májusban már csak a fizetési határidő átnyúlása miatt (a halasztott vámfizetés határideje 15 nap, ami átlagosan 21 naptári napot jelent) várható ilyen típusú bevétel, mintegy 80-100 milliárd forint értékben.

A jövedéki adóbevételek az előző év azonos időszakához képest 23,1 milliárd forinttal növekedtek. Ezen belül látványosan emelkedtek a dohánygyártmányok utáni befizetések, amelyek több mint egynegyedével (11,9 milliárddal) múlják felül a tavalyi adatot. Ezt a megugrást az adóemelés mellett a folyamatos ellenőrzések hatásaként könyvelik el a pénzügyőrök.

Az új energiaadóból 3,9 milliárd forintos bevétele származott a vám- és pénzügyőrségnek, míg a másik új adónemből, a februártól élő regisztrációs adóból (az első havi fogyasztási adóval együtt) 18,9 milliárdot fizettek be. Ez utóbbi azért is figyelemre méltó, mert tavaly az első négy hónapban az import fogyasztási adóként beszedett összeg ennek mindössze háromnegyede volt. (BJA)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.