Egészségügyi kerekasztal
A köztársasági elnök is részt vesz a ma kezdődő nemzeti egészségügyi kerekasztal-tárgyaláson - tájékoztatta lapunkat Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. A kamara a súlyos helyzetben lévő gyógyítóágazat konszolidálása érdekében kezdeményezte a tárgyalásokat, amelyre a pártok mellett meghívta az összes érdek-képviseleti szervezetet. Medgyessy Pétertől azt kérte, jelölje ki a tárgyaláson részt vevő kormányképviselőt. A múlt héten azonban nem csak a legnagyobb kormánypárt parlamenti frakciója jelezte távolmaradását, hasonlóan döntött az egészségügyi miniszter is. Döntésüket az európai parlamenti választások közelségével magyarázták, tartva attól, hogy "egyesek ezt a fórumot kampánycélokra használnák". (VG)


