BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladó pétervári műemlékek



A szentpétervári városháza nyilvánosságra hozta a privatizálandó műemlékeket tartalmazó listát. Első körben 25 épületet adnának magánkézbe. Ezek a rossz állapotban lévő épületek nem bírnak ki öt évnél többet, ha nem újítják fel őket - mondta Vera Dementyeva, a történelmi emlékművek megóvásáért felelős bizottság vezetője. Mivel sem az államnak, sem a városnak nincs pénze az épületek fenntartására, az egyetlen út a privatizáció lehet.

Nyilvánosságra hozták azon épületek listáját is, amelyeket nem kívánnak magánkézbe adni. Az állami kézben maradó 17 épület között szerepel az Ermitázs és a Carszkoje Szeló-i palota is.

A procedúra megindításához a dumának még el kell fogadnia az egy hónappal ezelőtt benyújtott törvénymódosító indítványt, amely lehetővé tenné a történelmi épületek magánkézbe adását (VG, 2004. április 29., 2. oldal). Dementyeva szerint ez a procedúra fél évig is eltarthat. A tenderen részt vehetnének külföldiek is, illetve azon családok leszármazottai, akik a bolsevisták államosítása előtt az épületek tulajdonosai voltak. Ám semmilyen megkülönböztetésben nem fognak részesülni a többi ajánlattevőhöz képest - hangsúlyozta Dementyeva.

Az elmúlt években mintegy 120 történelmi emlékművet privatizáltak a városban különböző módszerekkel. Most olyan vevőket keresnek, akiket arra köteleznek: újítsák fel és tartsák jó állapotban az épületet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.