Mintegy másfél hónapja tart a győri szennyvíztisztító-telep építése. Mint ismert, a városban napi hatvanezer köbméter kapacitású, 97 százalékos tisztítási hatékonyságú szennyvíztisztító épül. Eredics Imre, Győr alpolgármesterének tájékoztatása szerint két irányban is folynak a jelenlegi kivitelezési munkák, egyrészt a meglévő berendezések, műtárgyak átépítése és felújítása kezdődött el. A szemétfogó rácsok közül kettőt már kicseréltek, a harmadik cseréje pedig tart. Ugyanakkor a kivitelezést nemzetközi tenderen elnyert Délviép és a spanyol Alterra alkotta konzorcium már az új létesítmények betonozását és vasszerelési munkáit is megkezdte.
Az alpolgármester elmondta, hogy az ISPA-támogatással megvalósuló szennyvíztisztító kivitelezési munkái igen szigorú műszaki és minőségi ellenőrzés mellett folynak. E beruházásnál a lebonyolító és a kivitelező egyaránt bizonyítani igyekszik, hogy a Magyarországon megvalósuló ISPA-projektek színvonalas munkával készülnek. (A lebonyolítást az Eurout Kft., az Ister Kft., valamint a finn Plancenter Ltd. alkotta Europlanter Consortium végzi.)
A bruttó 18,4 millió euró beruházási költséggel megvalósuló létesítményhez mintegy 7,2 millió eurót biztosít az uniós keret. A beruházás költségeinél 14,5 millió eurót tesz ki a környezetvédelem, s ennek 50 százalékát biztosítja az ISPA-forrás. A beruházáshoz szükséges pénz további 40 százalékát állami források adják, a többi a város önkormányzatát terheli.
A szennyvíztisztító-telep beruházásának befejezési határideje 2005 vége, de ez az időpont a hat hónapos próbaüzem befejezését is magában foglalja. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.