Folytatódó kamatcsökkenés
A következő két évben nem sikerül maradéktalanul elérni a kormány új konvergenciaprogramjának időarányos céljait, és ez további fiskális megszorítást tehet szükségessé - áll a Reuters hagyományos havi elemzői körkérdésének májusi eredményei között. A megkérdezett piaci szakértők közül sokan további 100-150 milliárd forintos hiánylefaragás mellett vélik tarthatónak az idei 4,6 százalékos GDP-arányos költségvetési deficittervet. A hírügynökség emlékeztet: fontos, hogy mikorra várnak el hitelességjavító lépéseket a külföldi finanszírozók, akiknek tartós befektetéseire az ország a magas büdzsé és a külső hiányok miatt rászorul. Ha a kormányzati hitelesség az ő szemükben csorbul, ez a kamatok és az állam költségeinek ismételt felszökéséhez vezethetne.
A makrofolyamatokról alkotott kép egyébként nem sokat változott az elmúlt egy hónap folyamán. Kissé javultak a növekedési kilátások, változatlanul maradtak viszont az inflációs előrejelzések. Ennek feltehetően az az oka, hogy a kellemes meglepetést keltő adatokat, illetve a Magyar Nemzeti Bank korábbinál jóval optimistább inflációs várakozásait ellensúlyozta a csúcsra szökő olajár. A teljesülni látszó 2005-ös inflációs cél hatására a szakértők további kamatcsökkentéseket várnak az év második felében, bár a következő négy hétbe a megnövekedett piaci bizonytalanság miatt többségük szerint egy apró vágás férhet csak bele. (Az év hátralevő részére mindösszesen két százalékpontnyi jegybanki kamatcsökkentésre számít a piac.) A bizonytalanság elsősorban a külső egyensúly javuló trendjének megtorpanása miatt nőtt. A folyó fizetési mérleg hiányára adott előrejelzések konszenzusa 330 millió euróval növekedett, így kialakulhat az épp a tavalyi deficitnek megfelelő 6,5 milliárd eurós szint. (MI)


