BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul az erdélyi sztrádaépítés

Július elején megkezdődik a Brassótól a román-magyar határ közelében lévő Borsig vezető autópálya építése - közölte Walker Kimball, a kivitelezéssel megbízott amerikai Bechtel cég romániai irodavezetője. A 415 kilométer hoszszú szakasz 2,2 milliárd euróba kerül, amely egy kilométerre vetítve jóval alacsonyabb összeg, mint a magyarországi sztrádaépítések költsége.



A Bechtel - amely Kolozsvárott rendezte be a várhatóan 2012-ig tartó autópálya-építést felügyelő irodát - egyelőre nem választotta ki beszállítóit, ám Kimball azt ígéri, hogy helyi nyersanyagokat és munkaerőt fognak igénybe venni a hatalmas beruházáshoz. Jelenleg csak annyi biztos, hogy a török NK cég (amely több mint húsz éve együttműködik a Bectellel) ezúttal is részt vesz a projektben.

Mihai Tanasescu román pénzügyminiszter a Ziarul Financiar szerint már aláírta az építkezés költségeinek első részletét fedező 33 millió dollárra vonatkozó garancialevelet. Az idén két pályaszakaszon kezdődnek meg a munkálatok: az 52 kilométeres Kolozs megyei és az azt a magyar határral összekötő bihari szakaszon. A két romániai megye határán még nem véglegesítették a nyomvonalat - egyelőre Aranyosgyéres és Gyalu egyaránt versenyben van. Ezt a két szakaszt a tervek szerint 2008-ig átadják.

Mint Kimball rámutat, a 415 kilométeres autópálya Európa jelenleg futó legnagyobb infrastrukturális beruházása, és világszinten is az elsők közé tartozik. A Bechtel helyi pr-igazgatója, Howard Menaker hozzátette, az építkezés Románia uniós csatlakozása szempontjából is előnyös lesz. A Bors-Brassó projekt lebonyolítását - azt a tényt, hogy a Bechtel közbeszerzési pályázat nélkül jutott hozzá a megbízáshoz - ugyanakkor élesen támadta az unió, amely ezzel egy időben komoly összeggel támogatja a IV. európai közlekedési folyosó romániai szakasza, azaz a dél-erdélyi (Temesvár-

Déva-Nagyszeben) autópálya megépítését.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.