BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Késhet "Schengenföld" keleti kiterjesztése

Amíg az új tagállamok polgárainak mozgása nem válik teljesen szabaddá, nem tekinthető befejezettnek a keleti bővítés. Félő, hogy az újak másodosztályú EU-polgárokká válnak, amíg országuk nem csatlakozhat a schengeni övezethez, és a régi tagállamok korlátozzák a munkaerő szabad áramlását - vélik a European Citizen Action Service (ECAS) munkatársai.

Az új tagok schengeni övezethez való csatlakozása akár 2012-ig is elhúzódhat - figyelmeztet A befejezetlen bővítés című, múlt héten megjelent tanulmányában az ECAS. Egy 2002 decemberében az EU által kiadott jegyzék szerint évente legfeljebb két tagországot tud megvizsgálni az unió, hogy sikeresen átültette-e és alkalmazza-e a schengeni jogot. A schengeni információs rendszer második generációja (SIS II) pedig nem fog elkészülni 2007 előtt. Ezek szerint tehát 2007-től kezdve öt évet vehet igénybe a határok eltörlése - az optimista forgatókönyvek szerint.

Az EU ráadásul komoly adminisztrációs akadályokat állít keleti szomszédaival szemben is. Ha ugyanis egy ukrajnai család meglátogatja magyarországi rokonait, vízumot kell beszereznie. Ez a vízum azonban nem jogosítja fel őket sem a többi új tagállamba való beutazásra, sem arra, hogy a schengeni övezethez tartozó Ausztriába menjenek.

Az unió mintegy 900 millió euró segítséget nyújt 2006-ig a "schengeni képességek" kiépítésére annak a hét tagállamnak, amelyek a külső határokat fogják védeni. A tanulmány emlékeztet rá, hogy Lengyelország rendelkezik a leghosszabb keleti határszakasszal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.