Valamelyest mérséklődött az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, de még így is dinamikusnak nevezhető a bérkiáramláshoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első három hónapjában a forgalom volumene 6,3 százalékkal haladta meg a 2003 hasonló időszakában regisztrált szintet, miközben tavaly 10 százalék körül mozgott a mutató értéke.
Az élelmiszerek körében az átlagosnál jóval alacsonyabb a növekedés, a legmagasabb ütemben a nagy súlyú tevékenységcsoportok közül a bútor-, háztartási cikk, vasáru-kiskereskedelem boltjaiban bővült a forgalom. A statisztika szerint jelentősen visszaesett a kiskereskedelmi forgalomtól elkülönítve kezelt gépjármű-kereskedelem forgalma: a 2002-es 22 százalékos, a 2003-as 11 százalékos növekedés után az idén az első negyedévben mindössze 1,6 százalékos volt a növekedés.
A lassulás akár a gazdasági növekedés szerkezetének javulására is utalhat. Ismert, hogy tavaly a lakossági fogyasztás elszaladása miatt jelentősen romlott a külső egyensúly, és a szakértők a kedvező fordulatot egyértelműen a dinamika mérséklődésével kötik össze. Ennek jelei már látszottak a 2003. végi GDP-adatokon, az újabb megerősítésre még két hétig várni kell: akkor jelennek meg ugyanis az első negyedéves GDP-statisztika részletes számai.
Első alkalommal jelentetett meg az Eurostat-becslést a csatlakozó országokat is tartalmazó EU25 kiskereskedelmi forgalmának alakulására. E szerint a csatlakozó országok 0,1 százalékponttal, 2,6 százalékra emelték a kibővülő unió együttes kiskereskedelmi dinamikáját. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.