Már nincs torlódás a vámhivatalokban
A vámhivataloknak hétfőre sikerült feldolgozniuk a május elsejétől a múlt hét közepére több mint 20 ezerre duzzadt okmányhátralékot - közölte tegnap Czikora András, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka. Mint ismert, a vámáru-nyilatkozatokat kezelő informatikai rendszer hibája miatt jelentősen lelassult a vámhivatali munka, nagy torlódások alakultak ki. A kijavított szoftvernek, a bevezetett egyszerűsítéseknek, valamint a frekventált helyekre átirányított szakembereknek köszönhetően számottevően felgyorsult az ügyintézés. (VG)
Az Alkotmánybíróság visszadobta a labdát
Alkotmányellenes a Btk.-nak a közösség elleni izgatás gyűlöletbeszédként ismertté vált tavaly decemberben elfogadott, de ki nem hirdetett módosítása - határozott a tegnap Alkotmánybíróság. A testület álláspontja szerint az új becsmérlési tényállás szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát. A módosító javaslatot a parlamenti vita során nem támogatta sem az SZDSZ, sem a két ellenzéki párt. A köztársasági elnök alkotmányos aggályai miatt nem írta alá a törvényt, hanem előzetes normakontrollt kezdeményezett az Ab-nál. A határozatot követően Bócz Endre, az igazságügyi tárca főcsoportfőnöke úgy nyilatkozott: később dől el, lesz-e új javaslat a gyűlöletbeszédről. (VG)
Épül az M0-s, szerződéskötés előtt az M35-ös
Megkezdődött a Budapestet elkerülő M0-s körgyűrű 12 kilométeres új szakaszának építése Vecsés határában. A kétszer két sávos új útszakasz a Strabag Rt. kivitelezésében 34,5 milliárd forintos beruházásban 2005 végéig készül el. Közben ma aláírják az M35-ös autópálya Debrecent elkerülő szakaszának kivitelezési szerződését. A Nemzeti Autópálya Rt. tavaly decemberben indított nyílt előminősítéses közbeszerzési pályázatot a 12,6 kilométernyi szakasz megépítésére. Ennek nyertese a portugál Mota-Engil Engenharia e Construcao sa, a szerződéses összeg 21,972 milliárd forint. A munkák júniustól indulnak, a beruházás átadási határideje 2006. március. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.