BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Bércsökkentés terve a német fémiparban

A bérmegállapodás felülvizsgálatáról tárgyalnának a fém- és elektronikai ipari munkaadók az IG Metall ágazati szakszervezeti tömörüléssel. Azért vonnák vissza a megígért béremelést, mert egyelőre nem láthatók a gazdasági helyzet javulásának jelei. Februárban 2,2 százalékkal emelkedtek a bérek, és 2005. március 1-jétől további 2,7 százalékkal növekednének. A jövő évi béremelés mértékét tárgyalnák újra. Ha ismét a konjunktúra jelei mutatkoznának, nem kerülhetjük el a béremelést, de jelenleg alkalmazkodni kellene a helyzethez - mondta Martin Kannegiesser, a munkaadói szövetség vezetője. (Netzeitung)

Radikális cseh adócsökkentés a láthatáron?

A cseh vállalatok adóterhét közel egyharmadával csökkentené 2006-ig Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter pénteken nyilvánosságra hozott tervezete, amelyet a következő hetekben vitat meg a kormány. A tényleges adóterhet - társasági adó, beszámítva az adókedvezményeket és az amortizációt - 17 százalékra kellene csökkenteni a mostani 24 százalékról a minisztériumi terv szerint, hogy Csehország versenyképes maradhasson az EU-ban, és továbbra is vonzó legyen a befektetők számára. A cseh kormány korábban már jóváhagyta, hogy a társasági adót 2006-ra 24 százalékra csökkentsék a jelenlegi 28 százalékról. Ezt egészíti ki Sobotka legújabb tervezete, amely szerint lehetővé kell tenni a vállalatoknak az amortizáció felgyorsítását mindenféle beruházásra. (VG)

Az EBRD bízik Azerbajdzsánban

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 350 millió dollárt fektet be az idén Azerbajdzsánban. "A beruházás egyértelmű jele az ország gazdaságába vetett bizalomnak" - jelentette ki Jean Lemierre EBRD-elnök Bakuban tett látogatása során. Az EBRD az összeg kétharmadát az azerbajdzsáni kőolaj- és földgáziparba fekteti, a többit a többnyire muzulmánok lakta ország gazdasági szerkezetének átalakítására szánják. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.