Hatósági taxiárakat sürgetnek
Az utasok, az árhatóság és a taxis kisvállalkozások számára előnyös lenne, ha az önkormányzatok állapíthatnák meg a taxizás árait - nyilatkozta az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője. Bőhm András elmondta: Tóth József (MSZP) országgyűlési képviselőtársával közösen törvényjavaslatot nyújtottak be azért, hogy az önkormányzatok árhatósági jogkört kapjanak a taxizás terén. Közölte: a helyi körülmények mérlegelésével a képviselő-testületek legmagasabb hatósági árként, vagy rögzített hatósági árként határozhatnák meg a személytaxi-szolgáltatás díjszabását, díjtételeit. Az önkormányzatok jelenleg a legmagasabb árat szabályozhatják. (MTI)
Europol: szeptembertől teljes jogú tagság
Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az európai rendőrségi egyezményhez történő csatlakozásról szóló határozati javaslatot hétfői ülésén az Országgyűlés rendészeti bizottsága. Az Európai Rendőrségi Hivatalnak (Europol) csak az Európai Unió tagállamai lehetnek tagjai - hangzott el. Magyarország 2001-ben kötött együttműködési megállapodást a hivatallal, és évente körülbelül félezer ügyben szolgáltattak információt a szervezetnek. Várhatóan a 90 napos felkészülés után 2004. szeptember 1-jével lehet Magyarország teljes jogú tagja az Europolnak. (MTI)
Regionális fejlesztési civil klubok
A civil szervezetek partneri együttműködésére van szükség ahhoz, hogy minél hatékonyabban igénybe tudják venni az európai uniós fejlesztési forrásokat - jelentette ki Petrovics Nándor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium civil referense egy tegnapi sajtótájékoztatón. A szakember szerint az 1-2 millió forintos támogatásokra pályázó civil szervezetek csak úgy juthatnak hozzá forrásokhoz, ha összefognak, s akár konzorciumok keretében nyújtják be pályázataikat. A szakember szerint a jövőben a civil szféra szektorális támogatása jelentheti a megoldást, amelyhez hozzájárul az a hatmilliárd forint, amihez a nemzeti civil alapprogram keretében juthatnak hozzá. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.