BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tisztelt Részvényes!

Ezúton is szeretnénk tájékoztatni arról, hogy 2004. március 30-án az Erste Bank Hungary Rt. (H-1055 Budapest, Hold utca 16.) ("EBH") közgyűlése (a "Közgyűlés") előzetesen elhatározta az EBH és a Postabank és Takarékpénztár Rt. (H-1132 Budapest, Váci út 48.) ("Postabank") egyesülését. A két társaság egyesülése a Postabanknak az EBH-ba való beolvadása útján valósul meg.

A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény szerint az egyesülő társaságok (azaz a Postabank és az EBH) részvényesei számára az egyesült társaságban való részvétel nem kötelező.

Azon részvényesek, akik részvényesként részt kívánnak venni az egyesülésben, jelenlegi részvényeik helyébe az egyesült társaság részvényeit fogják kapni, és ezáltal az egyesült társaság részvényeseivé válnak.

Az egyesülési szerződésben kerül meghatározásra az, hogy az EBH-részvényesek jelenlegi EBH-részvényeik helyett az egyesült társaság hány darab részvényét kapják. Az ott meghatározott cserearányt független könyvvizsgáló is ellenőrizte és megfelelőnek minősítette. Az egyesülési szerződés EBH Igazgatósága által jóváhagyott és a 2004. június 25. napjára összehívott közgyűlés ("Második Egyesülési Közgyűlés") elé terjesztendő tervezete szerint az EBH-részvényesek egy (1) darab, az EBH által kibocsátott, egyenként 3918 forint, azaz háromezer-kilencszáztizennyolc forint névértékű törzsrészvényért cserébe kettőezer-kilencszázharminckettő (2932) darab az egyesült társaság által kibocsátott, egyenként 1 forint, azaz egy forint névértékű, névre szóló, dematerializált törzsrészvényt kapnak.

Azon részvényesek, akik az egyesült társaságban is részvényesek maradnak, eddigi nyomdai úton kiállított részvényeik helyett értékpapír-számlán nyilvántartott, dematerializált részvényeket kapnak. A részvények átalakításával (dematerializáció) kapcsolatban, az egyesült társaságban részvényesként résztvenni kívánó részvényeseknek a következő teendőik vannak:

A Második Egyesülési Közgyűlést követően az EBH a hirdetményi lapjában (Világgazdaság), az EBH honlapján (www.erstebank.hu), valamint a Cégközlönyben hirdetményben felszólítja a részvényeseket nyomdai úton előállított részvényük ott megjelölt helyen és határnapig történő benyújtására. A részvényes a benyújtással egyidejűleg köteles megjelölni azt a befektetési szolgáltatót, amellyel a dematerializált részvénye nyilvántartására értékpapírszámla-szerződést kötött, és egyúttal igazolni az értékpapírszámla-szerződés megkötését. Értékpapírszámla-szerződés megkötésének igazolása hiányában úgy kell tekinteni, mint aki a benyújtást elmulasztotta.

A részvényét érvényesen benyújtott részvényes értékpapírszámláján a részvények benyújtására nyitva álló határidőt követő napon az egyesült társaság - fenti cserearány szerinti mennyiségű - részvénye kerül jóváírásra.

Azon részvényesek, akik nem kívánnak az egyesült társaság részvényesévé válni, EBH-részvényeik helyett nem az egyesült társaság dematerializált részvényét kapják, hanem az EBH vagyonából - részvényeik alapján - őket megillető vagyonhányad kerül számukra kiadásra.

A vagyonhányad kiadása akképpen történik, hogy az egyesült társaságban részvényesként résztvenni nem kívánó jelenlegi EBH-részvényesek minden EBH által kibocsátott, egyenként 3918 forint, azaz háromezer-kilencszáztizennyolc forint névértékű részvény után a részvény által megtestesített vagyonhányad megváltásaként részvényenként 10 600 forintot azaz tízezer-hatszáz forintot kapnak az EBH vagyonából.

A fenti részvényenkénti összeget az egyesült társaságban részvényesként résztvenni nem kívánó személyek az egyesülés cégbírósági bejegyzését követő harminc (30) napon belül kapják meg - választásuk szerint - készpénzben vagy bankszámlájukra történő átutalással. A vagyonhányad kiadásának pontos időpontjáról és további részleteiről az érintett részvényeseket a Nyilatkozatban általuk megjelölt címen személyesen értesítjük.

Amennyiben Ön úgy dönt, hogy nem kíván az egyesült társaság részvényesévé válni, ezen szándékát kétféleképpen jelentheti be. Egyrészt bejelenheti a Második Egyesülési Közgyűlés előtt, a Második Egyesülési Közgyűlésen való részvétel nélkül, másrészt bejelentheti a Második Egyesülési Közgyűlésen úgy, hogy a Második Egyesülési Közgyűlésen részvényesként részt vesz.

Amennyiben Ön nem kíván részt venni a Második Egyesülési Közgyűlésen, akkor azon szándékát, hogy nem kíván az egyesült társaság részvényesévé válni, a mellékelt nyilatkozat ("Nyilatkozat") értelemszerű kitöltésével és visszaküldésével jelentheti be az EBH Igazgatósága részére. Ezen Nyilatkozatot úgy kell elküldeni, hogy az 2004. június 23-ig megérkezzen az Erste Bank Hungary Rt. Vezérigazgatóságára, a 1054 Budapest, Hold u. 16. címre.

A Nyilatkozat érvényességének ebben az esetben további feltétele, hogy a részvényes a részvényeit az EBH kijelölt fiókjában (amelynek címe: 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 74.) legkésőbb a Második Egyesülési Közgyűlést megelőző második napig (tehát 2004. június 23-ig) a Második Egyesülési Közgyűlés napjától kezdődő és a részvényessel való elszámolás napjáig tartó időszakra zárolt letétbe helyezze.

Mint említettük, a részvényeseknek lehetőségük van arra, hogy a Második Egyesülési Közgyűlésen jelentsék be azon szándékukat, hogy nem kívánnak az egyesült társaság részvényesévé válni. Ebben az esetben a Második Egyesülési Közgyűlésen az egyesülés indokairól és várható hatásairól szóló tájékoztatást követően az ott megjelölt helyen adhatják át Nyilatkozatukat az EBH Igazgatósága részére. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a részvényesek a Második Egyesülési Közgyűlésen kizárólag akkor adhatják át érvényesen a Nyilatkozatukat, ha részvényeik közgyűlési zárolására az EBH 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 74. szám alatti fiókjában került sor. A Nyilatkozat átadásakor az egyesült társaságban részvényesként résztvenni nem kívánó részvényesek a helyszínen rendelkeznek közgyűlési zárolás alatt lévő részvényüknek a Második Egyesülési Közgyűlés napjától kezdődő és a részvényessel való elszámolás napjáig tartó időszakra történő zárolt letétbe helyezéséről.

A zárolt letét az egyesülés cégbíróság általi bejegyzésének meghiúsulásával vagy a volt részvényest megillető vagyonhányad kiadásával szűnik meg.

Összegezve, amennyiben tehát Ön nem kíván a Második Egyesülési Közgyűlésen megjelenni, és az egyesült társaság részvényesévé válni, két teendője van: egyrészt a mellékelt Nyilatkozatot pontosan kitöltve határidőben visszaküldeni a fenti címre, másrészt a fizikai részvényeket zárolt letétbe helyezni az EBH fent megnevezett fiókjában.

Ha pedig Ön a Második Egyesülési Közgyűlésen kíván nyilatkozni arról, hogy nem kíván az egyesült társaság részvényesévé válni, két teendője van: egyrészt részvényét legkésőbb 2004. június 23-ig az EBH fent megnevezett fiókjában közgyűlési zárolás alá helyezni, másrészt a Nyilatkozatot a Második Egyesülési Közgyűlésen az EBH Igazgatóságának átadni. Ennek részleteit az EBH hirdetményi lapjában (amely a Világgazdaság című napilap) 2004. május 25-én megjelenő közgyűlési hirdetmény tartalmazza.

Tájékoztatjuk továbbá Tisztelt Részvényesünket, hogy lehetőségük van arra, hogy részvényüket az EBH többségi részvényesének, az Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG-nak ("Erste AG") megvételre felkínálják. Az Erste AG az így felajánlott részvényekért ugyanolyan vételárat fizet, mint amely a vagyonkiadási eljárás keretében az egyesült társaságban résztvenni nem kívánó részvényeseknek kerül kifizetésre.

A részvények ilyen módon történő értékesítésének előnye a fent leírt vagyonkiadási eljáráshoz képest az, hogy a részvényes részvénye vételárához azonnal hozzájut. A vagyonkiadási eljárásban - ezzel szemben - a részvényes csak az egyesülés cégbírósági bejegyzését követő elszámoláskor jut a részvény után járó vagyonhányadhoz.

Amennyiben részvényeit az Erste AG részére el kívánja adni, vagy a fentiekben leírt eljárásokkal kapcsolatosan további információra van szüksége, kérjük forduljon az EBH Call Centerhez az alábbi telefonszámon:

Telefon: 235-5888



2004. május 19.



Tisztelettel: Az Erste Bank Hungary Rt. Igazgatósága





Részvényes adatai

Név:

Cím:

A részvényes tulajdonában lévő részvények:

3918 forintos névértékű törzsrészvény ..... darab, melynek névértéke összesen ........................... forint.



Tisztelt Igazgatóság!

Tekintettel a Postabank és Takarékpénztár Rt. ("Postabank") és az Erste Bank Hungary Rt. ("EBH") egyesüléséről született előzetes döntésre, ezennel bejelentem a Tisztelt Igazgatóság részére, hogy a fent megjelölt részvényes nem kíván a Postabank és az EBH egyesülésével létrejövő egyesült társaság részvényesévé válni.

a) A részvények ellenében az EBH vagyonából járó vagyonhányadot az alábbi bankszámlára történő átutalással kérem kiadni.

A bank neve:

A bankfiók címe:

Számlaszám:

b) A részvények ellenértékét készpénzben kívánom felvenni.

................................................................

Részvényes, illetve képviselőjének aláírása



1. Tanú1 2. Tanú

Aláírása: Aláírása:

Neve: Neve:

Címe: Címe:



1 Csak magánszemély részvényes esetén szükséges a tanúk igénybevétele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.