Brüsszel
A leendő új, 2007-2013 közötti hétéves közös költségvetés "Lisszabonra alakításaként" értékelte Mario Monti versenyügyi biztos a folyamatban lévő tervezési törekvéseket, illetve a körötte zajló viták jellemzőbb érveit. Az európai gazdasági és szociális bizottság által rendezett - a majdani Agenda 2007 témájának szentelt - kétnapos brüsszeli konferencián Monti sokakkal egyetértésben emlékeztetett, hogy az EU számára 2010-re világpiaci vezető pozíciót célul kitűző lisszaboni folyamat eddig elmaradt, aminek részben forráshiány is volt az oka.
Monti gondolatai mentén haladva Romano Prodi bizottsági elnök azt fejtegette, hogy ha Lisszabont sikerre akarják vinni, akkor "radikálisan meg kell változtatni az Európai Unió gazdasági rendszerét". A hajdani írországi sikerreceptet véve alapul egyfelől, illetve a 2000-es lisszaboni célkitűzések humánpolitikai elemeire összpontosítva másfelől, Prodi az oktatás és kutatás radikális megerősítésében látta a kulcsot, hangoztatva a nők és idősek nagyobb arányú foglalkoztatásának sürgető szükségességét is. A bizottsági elnök szerint az új közös költségvetésre vonatkozó februári javaslatuk a minimális eredmények elérésére még éppen elég lehet, ám ha tovább faragnak belőle, ez az esély is elvész.
Prodi költségvetési biztosa, Michaele Schreyer a várt módon védelmébe vette a bizottsági javaslatban ajánlott - évi átlagban a GNI 1,14 százalékot megcélzó - kifizetési tervszámot, hangoztatva, hogy ez kevesebb, mint amennyit az EU-büdzsé tíz éve kitett (igaz, több, mint az idén, tette hozzá).
Schreyer szólt a jövőbeni közös büdzsék lehetséges forrásairól is. Szerinte a források számbavételénél jobban kellene súlyozni közvetlenül a polgároktól, vagy vállalatoktól, gazdasági társaságoktól származó befizetéseket. Ennek lehetséges formáját nem részletezte - s végképp kerülte az "EU-adó" lehetőségének említését -, hangoztatta viszont, hogy csak ez lehet a módja annak, hogy az uniós közös költségvetése minden számára átláthatóbb, egyértelműbb legyen. Csak így lehetne igazán tükrözni, hogy az EU nemcsak államok, de népek közössége is - mutatott rá.
A konferenciát vendégül látó gazdasági és szociális bizottság - amely EU-szinten jelenít meg munkáltatói és munkavállalói, valamint civil szférához tartozó véleményeket - június végén hivatalos állásfoglalást tesz majd közzé a leendő Agenda 2007-ről. Ennek előlegezéseként fejtette ki a jelentés szerkesztője, Jeórjiosz Gasszisz, hogy a szervezet szerint "nem lehet több Európát kevesebb pénzből csinálni", s hogy szerintük az évi kifizetési átlag nem volna szabad 1,3 százalék alá mennie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.