BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vágyakozás a kínai piacra

Nyissátok meg a piacotokat, ebből nemcsak mi, de ti is profitálni fogtok. Ezt az üzenetet ismételgették a német politikai vezetők a kínai államfő előtt, akinek berlini látogatása komoly világgazdasági jelentőséggel is bír - írja a Magyar Rádió Online helyszíni tudosításában. Olyan időpontban kerül sor ezekre a tárgyalásokra, amikor nemcsak Németország, de minden más Nyugat-Európai ország komoly értékesítési gondokkal küzd. Szakértők szerint rövidtávon inkább a kelet-közép-európai országok járnak jól az unió bővítésével, azért mert Lengyelországban, vagy Csehországban, Magyarországon ötöd, hatod akkorák a bérek mint nyugaton.

Már csak ezért is kezelik a németek Kínát egyfajta gazdasági mentsvárként. Ennek adott hangot Schröder kancellár mikor a kínai vendégek előtt azt mondta, hogy az élvonalbeli német technológiák autók, gépek szabad bejutásáért cserében a német piac kész befogadni a jelenleginél sokkal több kínai terméket.

A kínai német csúcstalálkozón elvileg megállapodtak abban, hogy az 50 milliárd euró értékű kereskedelmi forgalmat 2010-ig minden egyes esztendőben megduplázzák. Ehhez viszonyításként annyit tudni érdemes, hogy a kínai amerikai gazdasági forgalom évente több százmilliárd dollárt tesz ki.

Kínának csupán a kereskedelmi mérlegtöbblete az Egyesült Államokkal szemben csaknem négyszerese az egész éves német kínai áruforgalomnak. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.