BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Videóra vették egy amerikai lefejezését Irakban

Egy radikális muzulmán internetes honlap kedden bemutatott videofilmjén éppen lefejeznek egy amerikai férfit Irakban - a filmen hallható hang szerint bosszúból az Irakban elkövetett amerikai börtönvisszaélésekért - írja a NOL.

Egy későbbi, ugyancsak a honlapra hivatkozó jelentés szerint az amerikai férfit maga Abu Muszab az-Zarkavi, az al-Kaida iraki főembere, nemzetközileg körözött jordániai terrorista hajtotta végre. Zarkavit egyben Oszama bin Laden egyik fő szárnysegédjének tartják.

A Muntada al-Anszar iszlámista honlap által bemutatott videón először öt fejkendős, símaszkos férfit lehetett látni egy megkötözött férfi fölött, akiről közölték, hogy egy amerikai Philadelphiából. Felolvastak egy nyilatkozatot, majd egy nagy késsel levágták a férfi fejét, utána pedig a kamera elé tartották.

A videó szövegéből kiderült továbbá, hogy az amerikai kivégzése előtt Nick Bergnek nevezte magát. Elmondta apja és anyja nevét, s közölte, hogy egy nővére és egy fivére van. A kivégzett férfi 26 éves volt.

A videokazetta hitelességét egyelőre nem erősítették meg.

Az amerikai hadsereg szóvivője kedden közölte, hogy Bagdadban találtak halott amerikai polgári személyt. Rajta kívül a szóvivő nem tudott más halott amerikai állampolgárról.

Az elmúlt héten ugyanezen a honlapon tettek közzé egy Oszama bin Ladennek tulajdonított nyilatkozatot, amelyről az amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA azt állította, hogy hiteles.

A Berg család egyidejűleg közölte: az amerikai külügyminisztérium hétfőn arról tájékoztatta a családot, hogy Berget Bagdadban egy autópálya felüljáró közelében holtan találták. Édesanyja elmondta: fia független üzletemberként volt Irakban, hogy segítsen távközlési antennák újjáépítésében. (NOL)











Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.