BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott májusban az infláció

Kellemetlen meglepetéssel szolgált a májusi inflációs adat. A 7,2 százalékos elemzői konszenzust meghaladó, 7,6 százalékos éves fogyasztóiár-növekedést mért a KSH, míg a havi index 0,9 százalékot mutat. A szakértők egyetértenek: a mostani szám az inflációs pálya csúcspontja, ezután megindulhat a dezinflációs folyamat.

Az igen magas, havi 0,9 százalékos drágulás szezonálisan is kiemelkedőnek számít, még akkor is, ha az árindex számításánál közel egynegyedes súllyal szereplő élelmiszerek árának megugrására lehetett számítani - húzza alá Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő elemzője. Az élelmiszerek 1,7 százalékos drágulásának hátterében az idényáras termékek (15,3 százalék) és a cukor (11,3 százalék) árának emelkedése játszotta a fő szerepet. Nyeste Orsolya, az Erste-Postabank elemzője szerint az élelmiszerárak az importversenynek köszönhetően esni fognak, az agrártárca is jó terméseredményeket vár, így e termékeknek a későbbiekben nem lesz inflációnövelő hatásuk.

Az üzemanyagok átlagot meghaladó drágulása is prognosztizálható volt, de a ruházkodási cikkek árainak megugrása sem meglepő. A tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia árának stagnálása, illetve minimális emelkedése áprilishoz képest az erős forint kedvező hatásának tudható be - emeli ki Nyeste.

A tizenkét hónapra visszatekintő 7,6 százalékos infláció hátterében részben a bázishatás áll: egy évvel korábban 3,6 százalékot mért a KSH. Szerepe van az év eleji hatósági áremeléseknek és az áfamódosításoknak, de a jövedéki adóemelések még nem épültek be teljesen. Nyeste az év végére 5,9-6,3 százalék közötti indexre számít; a 2004-es átlagos infláció hét százalék körül alakulhat. Az elemző szerint a tartósan magas olajárak veszélyforrást jelenthetnek. Pesszimistábban látja a helyzetet a májusi adatnál alig kisebb áremelkedést prognosztizáló Forián, aki decemberre 6,5-7 százalékot valószínűsít.

A jegybank szóvivője szerint az MNB várakozásait igazolta az inflációs szám, ugyanis a központi bank 7 és 8 százalék közé, utóbbihoz közelebb várta az indexet. A PM közleményében hangsúlyozza, a folyamatok a tervezettnek megfelelően alakulnak, így az idén 6,5 körüli, 2005 decemberében 4 százalékos éves áremelkedésre számíthatunk.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.