Röviden
Berlin privatizációból fedezné a hiányt
A német kormány 15,4 milliárd euró értékben készül állami értékpapírokat eladni, hogy a jövő évi költégvetés hiányát a Brüsszel által megkövetelt GDP-arányos három százalékon belül tartsa - közölte a pénzügyminisztérium szóvivője. A tervek szerint a kiadások 258,3 milliárd euróra, az adóbevételek 194,5 milliárdra, az "egyéb" bevételek 41,8 milliárdra rúgnak; ehhez járulna még 22 milliárd euró új hitelfelvétel is. (Az EU-ban korábban az volt az álláspont, hogy egyszeri privatizációs bevételek nem használhatók fel költségvetési célokra.) (Bloomberg)
Drágul a tömegközlekedés Párizsban
Július 1-jétől 3,5 százalékkal emelkednek a párizsi tömegközlekedés árai. Az áremelkedés a buszjáratokat, a metrót és a regionális helyi érdekű vasutat érinti. A párizsi regionális közlekedési hatóság bizottságában minden politikai párt az emelés ellen szavazott, vagy tartózkodott, a többségben lévő állami képviselők azonban elfogadták azt. (La Tribune)
Javul a bolgár GDP
Az idei első negyedévben éves összehasonlításban 5,3 százalékkal javult a bolgár GDP, ami kiemelkedő teljesítménynek számít a térségben. A tavalyi éves bővülés 4,3, az utolsó negyedévi 4,9 százalékos volt. Az első negyedévi javulást a pénzügyi és a telekommunikációs szektorban bekövetkezett 21 százalékos növekedési értékű befektetéseknek tulajdonítják, az ipar mindössze 0,3 százalékkal javult, a szolgáltatások pedig 0,9 százalékkal csökkentek. Az építőipar 7, a közlekedés 6,4 százalékkal bővült. (Bloomberg)
Lakásprivatizáció Ausztriában
Ausztria újabb jelentős lépést tett a privatizációs programjában, miután megállapodott az állami lakások állományának 2,64 milliárd euró ellenében való eladásáról. A már a kormányprogramban is meghirdetett akció részeként 62 ezer lakást értékesítenek, amelyek felett eddig öt regionális ingatlankezelő vállalat gyakorolta a tulajdonosi jogokat. A lakásállomány zömét egy öt cégből álló konzorcium vásárolta meg, amelyek a biztosítási, a banki és az ingatlankezelési szektorból kerültek ki. (Financial Times)


