A svédek napja volt a tegnapi az európai részvénypiacokon, az Ericsson és a Volvo ugyanis szárnyalt a gyorsjelentésüket követően. Mindkét társaság a várakozásokat meghaladó nyereséget közölt a második negyedévről. Az optimizmusban szerepet játszott még Alan Greenspan Fed-elnök keddi beszéde is, miszerint az amerikai lakosság fogyasztása a júniusi megtorpanás ellenére növekedni fog. A világ legnagyobb zeneipari vállalkozása, a Vivendi Universal és a Lagardere francia kiadó egyesülésének hírére mindkét társaság papírjai jelentősen drágultak. A Deutsche Bank papírjai a JP Morgan felminősítésének hírére erősödtek.
A nemzetközi trendnek megfelelően a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe is erősödött. A BUX 11 641,22 pontos záró értéke 1,06 százalékos bővülésnek felel meg. A kis kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX ugyanakkor 0,57-dal, 1119,14 pontig gyengült. A részvényforgalom valamivel magasabb volt az előző napinál, 4,6 milliárd forintot tett ki. A vezető részvények árfolyama emelkedett, csak a Mol ára maradt változatlan. A nap nyertese a Richter volt, amely 2,1 százalékos emelkedéssel, a nap végén 19 100 forinton zárt, igaz, a papírral mindössze félmilliárd forint értékben kereskedtek. Az OTP nyeresége 1,5 százalék volt, így a részvény 4335 forinton zárt, és forgalma megközelítette a kétmilliárd forintot. A Matáv 1,5 százalékkal emelkedve, 865 forinton fejezte be a napot. A kisebb papírok közül az Antennával ismét jelentős - 344 millió forintos - forgalmat bonyolítottak, a papír azonban nem tudta folytatni száguldását, árfolyama 1,2-et mérséklődve, 3235 forinton zárt.
Amerikában a Motorola, az Eastman Kodak és a JP Morgan húzta a mutatókat, miután várakozásokat felülmúló eredményeket közöltek az elmúlt negyedévükről. Greenspan beszéde tegnap már kevésbé gyakorolt hatást az árfolyamokra. Annál inkább a Microsoft bejelentése, amely szerint a társaság az elkövetkező négy évben 75 milliárd dollár osztalékot fizet majd részvényeseinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.