BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

25 %-os árfolyamnyereség-adó jövőre ?

A koalíciós pártok megállapodása a jövő évi adórendszerről kielégíti az MSZP-frakció fő igényeit, azt, hogy az átlagosan és átlag alatt keresők kevesebb adót fizessenek jövőre, illetve hogy közeledjen a munka és a tőkejövedelmek adóztatása - mondta Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken.

A megállapodás részleteiről szólva Katona Béla elmondta, hogy a személyi jövedelemadóról, a két - 18 és 38 százalékos - adókulcsról született megállapodás, nemcsak azt biztosítja, hogy az átlag és átlag alatt keresők kevesebb adót fizessenek, hanem mindenkinél több pénz marad. A tőkejövedelmek adóztatásának növekedésével összefüggésben a forrásadó és az osztalékadó is 25 százalékra emelkedik a jelenlegi 20 százalékról és a tőzsdei árfolyamnyereségre is ilyen adót alkalmaznak majd jövőre.

Jelentős lépésnek nevezte, hogy az adókedvezmények csak bizonyos jövedelemhatárig lesznek igénybe vehetők 2005-ben, 6 millió forint felett bizonyos korlátozásokkal, 12 millió felett pedig már egyáltalán nem. Ez vonatkozik a gyermekek utáni adókedvezményre is. A megállapodás könnyít a vállalkozások helyzetén is, 1.200 forinttal csökken az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás, és további kedvezményeket kapnak a pályakezdő fiatalokat, a gyesről, gyedről visszatérő édesanyákat és az 50 év feletti munkanélkülieket foglalkoztató szervezetek.

Az iparűzési adó további 25 százaléka lesz leírható a társasági adó alapjából, így annak már 50 százaléka lesz érvényesíthető adóalap csökkentő tételként - mondta Katona Béla. A kutatás-fejlesztést szolgáló beruházásoknál igénybe vehető adókedvezmény értékhatára 1 milliárd forintról 100 millió forintra csökken jövőre. Az MSZP javasolja, hogy ez terjedjen ki a feldolgozóipari középvállalatokra is, de megállapodás egyelőre még nem született. A munkahelyteremtő beruházásoknál esetében könnyítik az adókedvezmény igénybevételének feltételeit.

Egyéb járulékok esetében értékváltozásokról nem állapodtak meg a koalíciós partnerek, de befizetésük módjában bizonyos egyszerűsítések lesznek jövőre - mondta Katona Béla. (ebroker)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.