Jövő héttől megszűnik a Magyar Hírlap?
Ellentmondásos hírek kaptak szárnyra a Magyar Hírlappal kapcsolatban. A tulajdonos Ringier Kiadó Kft. már egy ideje értékesíteni kívánja a napilapot, de a jelek szerint a potenciális vevőkkel eredménytelenül zárult a tárgyalás.
A hvg.hu szerkesztőségi forrásokból úgy értesült, előfordulhat, hogy holnap jelenik meg utoljára az anyagi gondokkal küzdő Magyar Hírlap utolsó száma. A tulajdonos Ringier nem csak a veszteségek miatt akarja eladni a lapot, hanem mert a versenyhivatal szerint a Népszabadság tulajdonosaként az országos terjesztésű politikai napilapok piacán monopolhelyzetbe kerülne. Ezt a Ringier nem fogadta el, és a vitát bíróság elé vitte.
Úgy tudni, három potenciális vevő is érdeklődött a Magyar Hírlap iránt. Egyikük a Csányi Sándor OTP-vezérhez kötődő befektetői csoport, a másik ukrán tőkésekből áll.
Mások úgy tudják, a tárgyalások még nem jutottak holtpontra, és az újságírók még reménykedhetnek, hogy az új tulajdonos nem zárja be a lapot. Bár éppen a percekben hívták össze a szerkesztőséget, hogy ismertessék velük az ügy a jövőjüket érintő fejleményeit. (hvg.hu)


