Az igazságügyi tárca 2005. évi költségvetési előirányzata 47,4 milliárd forint, ami szerény 2 százalékkal, 912 millió forinttal több a 2004. évi támogatási előirányzatnál. Így nyugodtan állítható, hogy sem a kormányzatnak, sem a minisztériumnak nem kell feladnia a szolgáltató állam programjának prioritásait, mivel az ahhoz szükséges forrásokat biztosítja a központi költségvetés tervezete - hangsúlyozta Petrétei József tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón. A miniszter kiemelte, hogy az igazságügyi reform megvalósítható, legfeljebb annak ütemét kell hozzáigazítani az ország teherbíró képességéhez.

A legfontosabb feladatok közül a bűnmegelőzés hatékonyságának javítására 300 millió forint, a Roma Antidiszkriminációs Hálózat működésére 72,7 millió forint jut. A pártfogói hálózat fejlesztésére és működésére 462,5 millió forint áll rendelkezésre. A jogi segítségnyújtás intézményi fejlesztése 516 millió forintot tesz ki. Későbbre tolódik, valószínűleg 2006-ban kezdődhet meg az igazságszolgáltatásban dolgozók életpályaprogramja, bizonyos bírósági hatáskörök átrendezése csakúgy, mint a kétfokú rendes jogorvoslat bevezetése a büntetőeljárásban. Először is mindezek törvényi alapjait kell megteremteni - közölte a miniszter.

A büntetés-végrehajtás működési feltételeire kevés híján 2 milliárd forintot fordítanak. A sopronkőhidai intézet rekonstrukciója 176,6 millió forintot emészt fel, a PPP-rendszerben megvalósuló két új hétszáz fős bv-intézet létesítésének jövő évi költsége 165,6 millió forint. (KK)