Magyarországon folytatja terjeszkedését az üzleti és egyéni előfizetők számára interneten keresztüli telefonszolgáltatást (VoIP - voice over internet protocoll) nyújtó amerikai Net2Phone. A magyarországi megjelenés hátterével kapcsolatban Solomon Gahtan, a társaság kelet-európai régióvezetője az Isite internetes portálnak nyilatkozva elmondta, a Magyarországon végbement liberalizáció, valamint a törvényi szabályozások változása komoly lehetőségeket nyithat az új piaci szereplők számára. A vállalatnál a magyar internetes telefon piacon százalékban kifejezve kétszámjegyű növekedést várnak a szolgáltatások bevezető szakaszában. A megfelelő időben és szolgáltatásokkal piacra lépő cégek pedig nagy szeletet hasíthatnak a tortából. Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a Net2Phone és partnerei a megfelelő helyen és időben vannak - jelentette ki Solomon Gahtan.

Az adathálózaton keresztüli hanghívások terén világszinten meghatározónak számító, 1996-ban alapított cég hazai partnere a CovySoft Networks lesz. A magyar cég jogelődje 1994-ben jött létre. A társaság kezdetben ügyviteli és adatbázis alapú szoftverek fejlesztésével, majd speciális megoldások (beléptető rendszerek, távközlési hálózatok integrációja) kialakításával foglalkozott. A vállalat 2000-ben indította el internet szolgáltatását, 2002-től pedig RadioNET vezeték nélküli világhálós elérést is kínál azoknak a felhasználóknak, akik olyan területen laknak ahol nem érhető el egyetlen szélessávú szolgáltatás sem.

A Net2Phone VoIP megoldása a már létező infrastruktúrákon is bevezethető, a felhasználóknak nem kell új telefonos rendszert megismerniük, a cégeknek pedig az új rendszer bevezetésével járó időveszteséggel illetve a felhasználók oktatásával járó költségekkel számolniuk. (VGO)