BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Városok európai versenye

Debrecen hosszú múltra visszatekintő, kapcsolatokat ápol a határ túloldalán fekvő Nagyváraddal, így olyan pályázatot kívánnak benyújtani az Európa kulturális fővárosa 2010 címre, amelybe bevonják a romániai várost is - mondta lapunknak Gulyás Gergely pályázati koordinátor. Hangsúlyozta, a pályázat benyújtására egy-egy város egyedül jogosult, de a projektbe bevonhatják a régióhoz tartozó településeket is. Gulyás úgy véli, a határon átnyúló kapcsolat előny lehet a pályázat elbírálásánál, ráadásul a vidéki városok közül Debrecen az egyetlen, ahol olyan infrastrukturális feltételek lesznek adottak 2010-ig, mint a nemzetközi repülőtér vagy az autópálya. A keleti megyeszékhely így a cím nagy esélyese lehet.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nemrégiben írta ki a két szakaszból álló nyilvános pályázatot, amelyen valamennyi megyeszékhely, megyei jogú város és Budapest főváros önkormányzata részt vehet. A minősítő előpályázatra december 31-ig kell benyújtani a pályázati dokumentációt, amit magyar kulturális és államigazgatási szakemberekből álló bizottság értékel. Az első körben nem állítanak fel rangsort, hanem az alkalmasnak talált pályázókat meghívják a második körbe - mondta Mesterházy Balázs miniszteri biztos. A tervek szerint egy nemzetközi bírálóbizottság dönt majd a végső győztesről.

Mint ismeretes, eddig Budapest, Debrecen, Eger, Győr és Pécs jelezte, hogy indulna a címért, de utóbbi valószínűleg Szegeddel közösen kíván pályázni. Mesterházy Balázs elmondta: támogatják a városok együttműködését, a fejlesztéseknek ugyanis regionális méretekben kell megvalósulniuk. Hangsúlyozta továbbá, hogy a rendezvény célja túlmutat az egyéves időkereten, hosszú távú kulturális és gazdaságfejlesztő hatást kell elérni a 2010-et megelőző és az azt követő időszakban egyaránt.

Az EU csak jelképes összeggel támogatja a programsorozatot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendezvény költségvetését legnagyobb részben az állam és a városi önkormányzat biztosítja, az EU-támogatás mértéke mintegy 1-3 százalék, míg a szponzorok 7-10 százalékban szállnak be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.