Szökőár: Szumátra 30 méterrel arrébb került
Mintegy harminc méterrel lökte délnyugati irányba Szumátra szigetét a vasárnapi 9-es erősségű földrengés, aminek az Indiai-óceánon és a Dél-Kínai-tengeren végigvonuló szökőárja emberek tízezreit sodorta el - írja a Los Angeles Times.
A hatalmas erejű földrengés következtében közel ezer kilométer hosszú repedés keletkezett a Szumátrától északkeletre fekvő, geológiailag különösen aktív indiai-óceáni tengerfenéken.
A vasárnapi földmozgás az 1964-es alaszkai földrengés óta a legnagyobb volt, az Indiai-óceánon pedig a tudományos emlékezet óta ez volt az első, ami úgynevezett cunamit, azaz szökőárhullámot okozott.
Cunamit általában földrengés okoz, de előfordult, hogy meteor, vagy mélytengeri földcsuszamlás indította meg a partra érve pusztító erejű hullámzást.
Pedig a szökőárhullám a nyílt tengeren még egy csónakosnak sem tűnik fel, annak ellenére, hogy egy látványos hullámokat kavaró viharnál sokkal nagyobb pusztításra képes.
A cunami esetében ugyanis az egész víztömeg, a tenger fenekétől a víz felszínéig mozgásba lendül, míg egy vihar esetében csak a víz felső részét kavarja fel a szél. Minél mélyebb a víz, annál erősebb és gyorsabb a cunami, ami elérheti a 800 kilométeres sebességet is, és hatalmas távolságokra képes eljutni. Az 1960-ban bekövetkezett földrengés Chilénél Japán partjainál is szedett áldozatokat. (index)


