Az OTP idei befektetési javaslatai
Az állampapírpiacon szinte biztosan nem, de a részvénypiacon is aligha számíthatunk a tavalyihoz hasonló hozamokra - állapítja meg januári elemzésében Vojnits Tamás, az OTP Bank elemzője a Tőzsdefórum honlapján. A részvénypiac esetében mindenesetre kétszámjegyű hozam várható, de az állampapírokon maximum nyolc-kilenc százalékot remélhetünk - derült ki az elemzésből.
Az állampapírok piacát az év első negyedében a jegybanki kamatcsökkentések határozzák meg, és mivel a piac jó előre beárazott egy nagy adag kamatcsökkentést, mindenekelőtt a forint árfolyam-alakulásán keresztül tesztelődnek az alacsony kamatokra irányuló várakozások - írja Vojnits. A kamatok csökkenésének az infláció előre látható nagymértékű esése ad alapot, de az infláción kívül az év hátralévő részében hatni fog az állampapírokra a tetemes költségvetési hiány, a dollár átmeneti erősödései, a globális kamatok normalizálódása, illetve ennek következtében a kockázati prémium emelkedése. Ezek mind a kamatcsökkentés ellen hatnak majd.
Mindezek miatt Vojnits úgy véli, hogy míg egy évvel ezelőtt luxusnak látszott nem tartani állampapírt, ma kockázatos hosszú lejáratú állampapírokba fektetni, mert a tíz éves futamidejű államkötvény hét százalék alatti hozama máris indokolatlanul alacsonynak tetszik. A jegybanki kamatcsökkentések időszakában még egy darabig tovább mehetnek lefelé a hozamok, és megközelíthetik a hasonló futamidejű lengyel államkötvény hozamokat, de annál fájdalmasabb lesz a korrekció, amikor a világban emelkedni kezdenek a kötvényhozamok - véli az elemző. Ajánlása szerint tehát túlnyomó részben öt évesnél nem hosszabb futamidejű állampapírokat kellene tartani.
A részvénypiac esetében egyszerűbb megközelítést javasol: folyamatosan tartani a portfólió negyven százaléka körüli részvényarányt, az eddiginél nagyobb fokú diverzifikáció mellett. (Tőzsdefórum)


