Eredményt hirdettek az Airbus–Boeing-versenyben: a korona Európában maradt, de Kína és Trump az idén felboríthatja az erőviszonyokat
Zsinórban a hetedik évet is behúzta az Airbus a Boeinggal vívott csatájában, azaz tavaly is több utasszállítót adott át megrendelőinek, mint amerikai riválisa. A páneurópai repülőgépgyártó az előző évinél 4 százalékkal több, összesen 793 repülőt szállított le, azaz teljesítette az év közben lefelé módosított értékesítési tervét.

Az eredeti cél 820 repülő átadása lett volna, ezt azonban az év végén a géptörzsek paneljeit gyártó spanyol beszállítójuknál fellépett nehézségek miatt 790-re kellett redukálniuk.
Végül ezt sikerült hárommal „túlszárnyalniuk”, de ez is bőségesen elég volt ahhoz, hogy megőrizzék a koronájukat, hiszen a Boeing fizikailag képtelen volt olyan decembert produkálni, hogy a kettejük között november végén meglévő 256 darabos különbséget eltüntesse. A Boeing ma teszi közzé éves szállítási statisztikáját, november végén még csak 537 darab leszállításánál tartottak.
Hetedik éve ül már a trónon az Airbus
Az Airbus 2019-ben vette át a vezetést, az akkori 863 darabos éves csúcsát azonban azóta sem tudta megdönteni, aminek az okát semmiképp sem a keresleti tényezőkben kell keresni. Az ugyanis folyamatosan és dinamikusan nő, olyannyira, hogy a globális piacot uraló két gyártó több mint egy évtizedre előre ki van bélelve megrendelésekkel, s ahogy a flottacserék időpontja egyre közeleg, úgy lesz egyre hosszabb a várólistájuk.
Az Airbus tavaly ezer új megrendelést kapott, míg a lemondásokkal csökkentett nettó rendelésállomány 889 darabbal nőtt.
Mindkét adat magasabb az egy évvel korábbinál. Hozzá kell tenni, hogy az elmúlt négy évből háromban az Airbus nem tudta teljesíteni az év elején kitűzött szállítási célszámait, jóllehet a különbség a terv és a teljesítés között folyamatosan csökkent. A két gigász versenye ekkor a következőképp alakult:
- 2022 – Airbus: 676 – Boeing: 480
- 2023 – Airbus: 735 – Boeing: 528
- 2024 – Airbus: 756 – Boeing: 348
- 2025 – Airbus: 793 – Boeing: 538+
Az új üzletek közül az Airbus decemberben több tucat megrendelést kapott Kínából, bár ezek elmaradtak a korábbi reményektől, miszerint akár 500 repülőgépre szóló gigantikus üzletet köthetnek. A kínaiak egyelőre jegelik a témát, ami az Amerikával és az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokon is rendszerint a terítéken szerepel.

A Reuters iparági forrásai szerint az Airbus gőzerővel dolgozik azon, hogy megállapodást kössön az AirAsiával mintegy száz darab A220-as szállításáról, optimális esetben még ebben a hónapban pecsétet üthetnek a megállapodásra.
Kína boríthatja az erőviszonyokat, de nem kötelezi el magát
A hatalmas kínai piacon az Airbus lehetőségei a légi ipari csoport vezérigazgatója, Guillaume Faury szerint sem optimálisak, szerinte a Boeing most jobban fekszik Pekingben, elsősorban Donald Trump agresszív kereskedelmi politikájára visszavezethetően. Megfigyelők szerint a két gigász egy területen mélységesen egyetért:
nem szabad hagyniuk, hogy Kína meghatározó szereplővé lépjen elő a polgári repülőgépek gyártásában,
bár ezt aligha tudják megakadályozni, legfeljebb a folyamat lassításával tudják dominanciájukat megtartani a világ második legnagyobb gazdasági birodalmában.
Az Airbus repülőgépgyártásért felelős igazgatója, a posztjáról hamarosan távozó Christian Scherer hangsúlyozta, hogy a szállítások továbbra is növekvő pályán vannak, és az alapvetően a kereslet is erős.
Az általános helyzet most lényegesen jobb, mivel sokkal kevesebb a beszállítói oldalon tapasztalható szűkebb keresztmetszet
– hangoztatta. Megjegyezte azonban, hogy legnagyobb forgalmú Airbus A320neo család sugárhajtóművei tavaly továbbra is nagyon nagy csúszással érkeztek. Ezen változtatni kell, bár úgy látja, hogy a tendencia 2026-ban is folytatódik, különösen a Pratt & Whitney-vel, amellyel még mindig tárgyalnak a szállítások gördülékenyebbé tételéről és felgyorsításáról.
A szállítási menetrendet a felek rendszerint egy évre előre egyeztetik, de az idei tervszámokat még nem rögzítették, noha rég időszerű lenne. Iparági szakértők szerint az amerikai hajtóműgyártó oldalán pattog a labda, az Airbus mindenképpen növelni szeretné az éves kvótát.

Szakértők szerint ez a huzavona is rávilágít arra, hogy az Airbus és a Boeing – amely egy súlyos belső válság után fokozatosan állítja helyre saját termelését – egy olyan beszállítói lánccal kénytelen együtt dolgozni, amely máig nem heverte ki teljesen a 2020-ban kirobban koronavírus-járvány súlyos mellékhatásait.
A Pratt & Whitney sem. Pedig alaposan fel kellene kötniük a gatyát, hogy lépést tudjanak tartani a növekvő megrendelésekkel, elég csak arra utalni, hogy az Airbus tavalyi 793 darabos kontingenséből 607 darab képviselte a A320neo gépcsaládot. Ez egyébként 1 százalékos pluszt jelent az előző évihez képest.
Ugyanilyen mértékben nőttek a széles törzsű repülőgépek szállításai is, élükön az A330-assal, miközben a zászlóshajó monstrumok, az A350-esek – melyeknél a géptörzs beszállítások jelentősen csúsztak – szállításai 57 darabon stagnáltak. A legkisebb modell, az A220-as szállításai 24 százalékkal, 93-ra nőttek.


