BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RÖVIDEN

Folytatódhat az óvatos lazítás

Az idén várhatóan folytatódik az óvatos kamatcsökkentés - vetítette előre Járai Zsigmond. A Magyar Nemzeti Bank elnöke kiemelte: ehhez szigorúbb fiskális politikára is szükség van. Az idei költségvetésben már vannak erre utaló jelek - tette hozzá. A jegybankelnök szerint az ERM 2. árfolyamrendszerbe való belépésről szóló döntéshez meg kell várni a 2004-es esztendő gazdasági folyamatainak és az idei büdzsé alakulására vonatkozó adatokat is. Mivel a tavalyi költségvetés eredeti céljai nem teljesültek, és az EU-hoz májusban benyújtott konvergenciaprogramban vállaltaknál kevesebbet tett az ország, ezért az árfolyam-mechanizmusba történő belépést nem érdemes elsietni - emelte ki Járai. A tavalyi évet vegyesnek értékelte az MNB elnöke. A kedvező külső körülmények közé sorolta az uniós csatlakozást, amely növelte a befektetői bizalmat. (VG)

Draskovics a versenyképességről

Draskovics Tibor szerint tovább kell folytatni az államigazgatás korszerűsítését, a közszférában a hatékonyság növelését, a teljesítménykritériumok bevezetését, mert ezzel növelni lehet az ország versenyképességét. A pénzügyminiszter rámutatott, hogy a kormány célja - figyelve a nominális konvergenciára - elsősorban a reálkonvergencia, vagyis az, hogy az életszínvonal, a bérek, a foglalkoztatás tekintetében érjük utol a fejlett nyugati államokat, és ennek egyik eszköze az euró bevezetése. Az idén az utóbbi irányába az ország újabb lépést tesz - mondta. (VG)

Alkotmányt módosítana az IM

Ez év végére kész alkotmánytervezetet szeretne a parlamenti pártok elé vinni az igazságügy-miniszter. A tárca elképzelései szerint az alkotmányos berendezkedés alapjai nem változnak, de az új közjogi rendszerben nem lennének kétharmados törvények - derült ki nyilatkozatából. Petrétei József úgy fogalmazott: az alkotmány konszolidációjáról van szó, vagyis a rendszerváltás óta eltelt 15 év tapasztalatainak, az alkotmánybírósági gyakorlatnak és az uniós normáknak az alaptörvénybe építéséről. (MR)

Ismét nőtt a gázolaj ára

Január 1-jétől literenként három forinttal nőtt a gázolaj ára, miután a jövedéki adókedvezményről szóló kormányhatározat hatályát vesztette - derül ki a Mol Rt. közleményéből. Így ismét a jövedéki törvényben meghatározott adómértékek érvényesülnek. A benzin árát nem érinti az adókedvezmény változása. Január 1-jétől a gázolaj ára literenként 235 forint lesz, míg a 95-ös oktánszámú ólmozatlan benzin egy literéért 231,50, a 95-ös keverékért 234,50, a 98-as ólmozatlan benzinért pedig 240,50 forintot kell fizetni. (VG)

Nem drágul a cukor

Nem drágul az idén a cukor, hiszen az Európai Unióban rögzített intervenciós ár 2006-ig érvényes. Kocka Zoltán, a Cukoripari Egyesülés igazgatója a Magyar Rádiónak elmondta, tavaly rekordtermés volt, de ellentétben a gabonával, a raktározás és eladás nem jelentett gondot. A termelők az uniós szabályzásnak köszönhetően körülbelül 33 százalékkal magasabb árat kaptak a répáért, mint a csatlakozást megelőző évben. A jövedelmezőség javult 2004-ben, ami a későbbiekben a versenyképességet is segíti - hangoztatta Kocka Zoltán. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.