Tizennégymillió középosztálybeli amerikainak jövőre összesen 29,4 milliárd dollárral nőhet az adóterhe, ha elmarad az adótörvény "kipofozása". A feltételezések szerint Bush elnök szándékosan kihagyta a február 7-én előterjesztett 2006-os költségvetésből azt a javaslatot, hogy újítsák meg azt a hézagpótló intézkedést, amely korlátozná az alternatív minimumadó (AMT) hatósugarát.
Az AMT-t 1969-ben eredetileg a leggazdagabb amerikaiakra találták ki, ám az mindinkább kiterjed a középosztálybeli adófizetőkre is, és azzal fenyeget, hogy erodálja Bush 2001-es adócsökkentéseinek előnyeit - írja a Bloomberg. Számítások szerint a magasabb adók következtében 2010-re 24,1 millió ember összesen 64,8 milliárd dollár többletbefizetéssel szembesül. Bush munkatársai szerint már keresik a megoldást - az elnök különbizottságot alakított ennek érdekében.
A Bush-adminisztráció prioritásai közé tartozik az adótörvény reformja, ám ez aligha valósulhat meg ebben az évben. A szakértők szerint a különbizottság a leghamarabb július végéig készülhet el javaslataival, s egyébként is komoly kihívásnak bizonyulhat a szociális biztonság átstrukturálásának és az amerikaiak számára beígért 1850 milliárd dolláros adócsökkentésnek az összeegyeztetése. A kongresszusnak a 2007. áprilisi adóbevallásig kellene elfogadnia az említett hézagpótló intézkedést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.