BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fókuszban a turizmus

Szombaton nyílik Milánóban Európa egyik legnagyobb turisztikai seregszemléje, a BIT (Borsa Internazionale del Turismo). A díszvendég a 2008-as nyári olimpia helyszíne, Peking, míg Magyarországot közel húsz kiállító képviseli.

Február 12-én huszonötödik alkalommal nyílik a milánói BIT, Európa egyik legnagyobb turisztikai vására, amely negyedszázados fennállását emlékezetessé igyekszik tenni. A négynapos eseményre közel 130 ország több mint ötezer kiállítóját várják.

Kína turizmusban betöltött szerepének felértékelődését mutatja, hogy a 25. BIT díszvendége Peking lesz. A kínai turisták száma ugrásszerűen nő - becslések szerint 100-200 millióan kereshetik fel Európát -, s az ebben rejlő lehetőséget az olasz turisztikai hatóságok is igyekeznek kihasználni. Ebben nyilván szerepe van annak is, hogy szeptember elsejétől a kínaiak - turisztikai célból - szabadon léphetnek be az EU területére.

A nemzetközi kiállítók száma is tovább nő: az előző évinél nagyobb standdal képviselteti magát a három balti ország és Szlovákia, míg a csemegék között említhető Örményország, Grúzia, Banglades, Tajvan és Ecuador jelenléte.

A Magyar Turizmus Rt. standja a tavalyinál némileg kisebb, 120 négyzetméteren kap helyet az Európa pavilonban, a magyar kiállítók száma közel húszra tehető - tudtuk meg Obrofta Anitától, az MT Rt. milánói képviselet-vezetőjétől. Nem hiányoznak a nagyobb szállodák (például Danubius, Sofitel), a régiók (például Balaton, Nyugat-Dunántúl), míg a légitársaságokat a fapados SkyEurope képviseli. Az utazásszervezők oldaláról ugyanakkor kisebb az érdeklődés a tavalyinál. A magyar stand idei attrakciója a virtualitás. A Magyar Turizmus olasz honlapját vetíti ki, míg a látogatókat virtuális játékokkal várják. A herendi porcelángyár az idén is porcelánfestéssel igyekszik magához vonzani az érdeklődőket.

A BIT-en való jelenlét inkább presztízskérdés, az üzletkötések szempontjából némileg átalakult a jellege - magyarázta a képviselet vezetője. Bár a kiállítás szakmai vásár, az első két napon a nagyközönség is látogathatja.

A kiállítóknak a megmérettetés a fontos, inkább egyfajta PR-ral bír a jelenlét - fogalmazott Varga Béla, Milánóban élő turisztikai szakember, aki egy magyar utazási irodát képvisel a standon.

Az idén állásbörzével bővül a milánói turisztikai seregszemle. Ezt a szervezők azzal indokolják, hogy a következő években a legtöbb munkalehetőséget az EU előrejelzése szerint e szektor kínálja. A várakozások szerint 2010-ig a mostani kilencmillión felül 3,3 millió új állás keletkezne az unióban, s jövőre kilenc százalékkal részesülne a turizmus az európai munkaerőpiacból.

A kiállítás középpontjában egyebek mellett az ösztönző-, a falusi, a gyógy-, a golf-, a szabad-idő-, illetve a gasztronómiai turizmus áll. Az úgynevezett szektorturizmus hódítását az utazási irodák is követik, erre helyezik a hangsúlyt katalógusok összeállításakor is. A kiállítás már huszadszor ad helyet a Buyitaly workshopnak. Ezen a rendezvényen 40 ország mintegy 450 meghívott vásárlója több mint háromezer olasz eladóval találkozhat.

A BIT-ről nem hiányozhat Torino, illetve Bormio sem. Az előbbi város a jövő évi téli olimpiai játékoknak ad helyszínt, utóbbi az idei sívilágbajnokságnak. Figyelmet kap szombattól a sportturizmus is. Az olasz szervezők leleményességére jellemző, hogy a kínaiakat ebbe a szegmensbe is igyekeznek becsempészni. Az Alpok a kínai turisták egyik legkedveltebb célállomása, különösen télen - hangzik a magyarázat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.