Az MKB négyéves előkészület után startolt rá a PPP-re
A köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló PPP (Public Private Partnership) ügyletek hazai elindítását már évek óta szorgalmazzák a közszféra különböző szervei, bankok és befektető csoportok. PPP-ügylet keretében egy hagyományosan állami feladatot hosszú távú szerződés keretében egy magáncég lát el. Az Egyesült Királyságban, Nyugat-Európa több országában s szerte a világon az állami közszolgáltatások széles körében alkalmazzák ezt a módszert (többek között iskolák, kollégiumok, autópályák, kórházak, börtönök, kormányzati infrastruktúra s még honvédelmi beruházások esetében is.). A PPP alapú finanszírozás (mivel a megvalósításhoz szükséges hitelt nem az állam, hanem a magáncég veszi fel) nem számít bele az államadósságba (ez kedvező pl. az ún. maastrichti konvergenciakritériumok teljesítése szempontjából), a megépítés és üzemeltetés terheit hosszú távon osztja el, és a struktúra - ideális esetben - egyszerre növeli a szolgáltatások minőségét és hatékonyságát.
A PPP hazai alkalmazási lehetőségeinek megvizsgálására 2002. júliusában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) létrehozott egy Szakmai Bizottságot, melyben a különböző kormányzati szervek, befektetők és tanácsadók mellett egyedüli bankként az MKB is részt vett. A több hónapos szakmai munka sikerének is tekinthető, hogy 2004 elején több PPP típusú ügyletet is elindított a kormányzat. Az M6-os autópálya Érd-Dunaújváros közötti kb. 60 km-es szakaszára vonatkozó tender kiírására 2004. január végén került sor. Az ügylet (legalábbis "PPP-szemmel") rekordidő alatt, még 2004 decemberében eljutott a pénzügyi zárásig, ami nem csupán az összes vonatkozó szerződés aláírását, hanem a hitelből történő első folyósítást is jelenti. A számtalan kiírt tender közül valójában ezt nevezhetjük az első igazi magyarországi PPP-ügyletnek, mert ebben találhatóak meg azok a fontos elemek, amelyek az ilyen tranzakciókat jellemzik (pl. nyílt verseny a befektetők között, a kockázatok ésszerű elosztása az állami oldal és a magánfél között, szakmailag alapos és körültekintő munka az állam, a befektetők, a bankok és mindezek tanácsadói részéről egyaránt).
A PPP-vel kapcsolatosan számos kritika fogalmazódott meg, de megjegyzendő, hogy ezek a kritikák csak nem megfelelően előkészített és megvalósított PPP-beruházások esetén lehetnek jogosak. Sokan összehasonlítják ezeket az ügyeket az állami kezességvállalással biztosított hitelekkel vagy az állami megbízásból épülő autópályákkal (a hitelek kamata magasabb és az állam (hosszú évtizedek alatt ugyan, de) többet fizet ki, mint ha ma "szimplán" autópályát építene). Sok olyan vád elhangzik, hogy a jövő nemzedékének adósságait növeli és feleslegesen juttat érdemtelenül magas hasznot a befektetőknek.
A PPP nem csodaszer. A PPP csak egy lehetőség a közszféra által nyújtandó szolgáltatások infrastrukturális hátterének biztosítására. Alkalmazására ugyan a gyakorlatban az infrastrukturális beruházások teljes körében találunk példákat, de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a közszféra feladataihoz kapcsolódó beruházások teljes körét érdemes ebben a struktúrában megvalósítani.
A PPP alkalmazhatóságát beruházásról beruházásra meg kell vizsgálni. Ennek oka többek között az, hogy a PPP előkészítése meglehetősen hosszadalmas folyamat, megfelelő szakértelmet kíván, és ennek költségei csak megfelelő méretű (költségű) projektek esetén térülnek meg és eredményeznek többletértéket. Ezek a költségek idővel csökkenthetők az előkészítés módszertana és a szerződéses struktúra sztenderdizálásával, de még így is adódik egy országonként eltérő projektméret, amely alatt a PPP hozzáadott értéke nem számottevő.
A PPP-vel szemben leginkább hangoztatott felvetések, hogy hogyan lehetne bármilyen szolgáltatás is olcsóbb, ha azt a profitérdekelt magánbefektetők nyújtják, ellentétben a befektetett pénztőke hozamára nem számító állammal; a magánszektor az államhoz képest magasabb költségszinten jut a beruházás megvalósításához szükséges hitelhez; valamint, hogy a közszféra a PPP-beruházás kapcsán igen hosszú távra kötelezi el magát pénzügyileg, így korlátozza a költségvetés szabad tervezését.
A felvetésekre adandó válaszok magukból a felvetésekből és a struktúrából következnek. Mivel a magánbefektető ténylegesen a befektetett tőkéje megtérülését tartja elsődlegesen szem előtt, különös jelentősséggel bír számára a költséghatékonyság. A struktúra révén nemcsak output szempontok érvényesülnek a beruházás megvalósításakor, hanem mivel a magánbefektető együttesen felelős a beruházás megvalósításáért, üzemeltetéséért és karbantartásáért, az egész folyamatot áthatja az összköltség centrikusság, folyamatosan innovatív megoldások alkalmazására "kényszerül".
Ennek megfelelően a PPP struktúra alkalmas arra, hogy annak ellenére, hogy a magánbefektetőt magasabb hitelköltség terheli és a beruházás megtérülése is hangsúlyos szempont a számára, a magánszféra költséghatékonyabb beruházása és üzemeltetése és az innovatív megoldások alkalmazása ellensúlyozzák az előbbi tényezőket.
A harmadik megjegyzés tekintetében megjegyzendő, hogy az állam a hagyományos állami beruházás esetében is ugyanolyan hosszú távra kötelezi el magát azt követően, hogy dönt egy adott beruházás megvalósításáról. Sőt, mivel a későbbi kiadások (üzemeltetés-karbantartás) tekintetében nem tudja előre tervezni a kiadásokat a PPP projekttel azonos futamidőre vonatkozólag, a költségvetés helyzete még kevésbé kedvező, mivel nem várt kiadások teljesítése válhat szükségessé.
Meggyőződésünk, hogy a PPP-vel kapcsolatos ellenvetések egy jól átgondolt és megvalósított PPP-ügyletnél nem állják meg a helyüket, sőt ez a finanszírozási forma (helyes használat esetén!) az egyik legjobb megoldást jelentheti az ország elamortizálódott, vagy forrás híján meg sem valósított infrastruktúrájának pótlására, létrehozására.
Ideális esetben az államnak csak olyan ügyletet szabad kiírni PPP-ben való megvalósításra, amely fejlesztésre az országnak valóban szüksége van. Ha az autópályára valóban szükség van, akkor az állam igenis vállalhatja, hogy hosszú távon bizonyos dí-jat fizet a magánbefektetőnek, amennyiben a befektető az autópályát a teljes futamidő alatt magas színvonalon használatra alkalmas állapotban tartja. Az állami díjfizetés mértékét az induláskor rögzítik a felek, azt a befektető nem módosíthatja önkényesen. Ha rosszul mérte fel a költségeket, veszíthet is az ügyön. Ez a fajta állami díjfizetés ebben az esetben nem nevezhető a jövő nemzedék indokolatlan megterhelésének, hiszen egyrészt az autópályát valójában a következő 20-30 évben fogjuk használni, másrészt pedig az utat állami kezelés esetén is folyamatosan karban kellene tartani. Ha elfogadjuk, hogy egy magáncég hatékonyabban tud működni, mint egy állami cég, és ha mindehhez a befektető kiválasztására egy nyílt és átlátható versenyben kerül sor, akkor az biztosítja az állam számára a legelőnyösebb szerződéses feltételek elérését.
PPP-ügyekben a hitelek kamatlába magasabb, mint az állami garanciás hiteleknél, a befektető pedig bizonyos hasznot is elkönyvelhet a saját tőkéje után. Mindez azért tekinthető mégis elfogadhatónak, mert ezekben a struktúrákban a kockázatok nagy részét (építés, fenntartás, felújítás költségei stb.) a magánbefektető (és így a kb. 90%-os hitelezési arányon keresztül a bankok!) viselik. További nagyon fontos szempont, hogy az állam a díjfizetésért nem csak építést és folyamatos üzemeltetést kap cserébe, hanem a futamidő végén (az M6-os esetében 22 év múlva) egy teljesen felújított autópályát vehet birtokba.
Meggyőződésünk, hogy egy szakmailag a PPP alkalmazásának létjogosultságát megfelelően igazoló és valóban szükséges beruházás esetén, a struktúra révén a magánszféra értéktöbbletet nyújthat az általa biztosított szolgáltatással az azt igénybe vevők számára és igen komoly politikai-társadalmi hozadékkal is bír, mivel a szolgáltatás PPP alapú biztosítása kisebb költségvetési ráfordítás mellett valósul meg, mint ha a szolgáltatást hagyományos módon biztosítaná a közszféra.
Az MKB már a PPP-struktúra megjelenését megelőzően is közel négy éven keresztül készült az ilyen ügyletek megfelelő és szakszerű kezelésére. Számos konferencia társszervezőjeként, előadójaként és résztvevőiként, nemzetközi tapasztalatcserék alkalmával szereztük meg azt a szakismeretet, amely feljogosít minket arra, hogy az MKB ezen az új finanszírozási területen is ajánlja szolgáltatásait mind a köz-, mind a magánszféra képviselőinek. Tegyenek próbára minket!
