BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres bemutatók Brüsszelben

Először mutatkoztak be együtt a hazai régiók Brüsszelben: március 14-18. között a magyarországi régiók hete lehetőséget kínált arra, hogy a legfontosabb eredményeket és a közeljövő fejlesztési elképzeléseit megismertessék a tagállamok régióival, illetve az uniós intézmények képviselőivel. A rendezvényen városok, kistérségek, civil szervezetek is képviseltették magukat.

Bemutatkozott Brüsszelben a Kelet-Közép-Európában egyedülálló Talentis program, amely az első közép-európai innovációs övezet, a közép-európai "Szilícium-völgy" terve. A program húsz évre szól, s elsősorban a Zsámbéki-medence 14 településén megvalósuló infrastrukturális és oktatási beruházásokat foglalja magában. Tőkeigénye mintegy 12 milliárd euró, amelyet a tervek szerint 75-80 százalékban magántőke, 20-25 százalékban állami és EU-források fedeznek majd. A technológiai parkban lehetőség nyílik csúcstechnológiai fejlesztések összefogására: az információtechnológiai, telekommunikációs, elektronikai fejlesztések mellett nagy figyelmet kapnak a biotechnológiai, genetikai és környezettechnológiai projektek. A nagy európai és világcégek mellett megjelenhetnek az együttműködő kis- és középvállalkozások is. Az új és a már meglévő magyar kutatási intézmények bővítése kapcsán lehetővé válik a Nemzeti Innovációs Központ létrehozása, s az EU által támogatott és összefogott nemzetközi kutatási központok idevonzásával új ágazatok koncentrációja valósítható meg. A program harmadik eleme a Campus kialakítása, a tudástőke koncentrálása és újratermelése magas színvonalú oktatásipari bázison többszintű és magas színvonalú képzéssel. A fentieken túl a térség magas minőségű környezetfejlesztése és számos üzleti projekt - bor- és gasztronómiai központ, termálfalu, golf-, nyugdíjas- és diplomatanegyed, ökopark, művésztelep, elővárosi vasút - is megvalósul.

A nyugat-dunántúli régió célja a brüsszeli megjelenéssel az volt, hogy mind a hazai partnerek, mind a brüsszeli politikusok, szakemberek, döntéshozók figyelmét felhívja a régió legfontosabb fejlesztési igényeire, és bemutassa a kiemelt projektként kezelt észak-déli közlekedési tengely fontosságát, amely messze túlmutat a régió érdekein. Az M86-os, M9-es kiépítésével létrejöhet a Baltikum és az Adria medencéjét összekötő észak-déli európai folyosó. Megvalósítása hozzájárulna a magyar gazdaság, illetve az érintett régiók versenyképességének növeléséhez. Emellett az európai közlekedési kapcsolatok javítása előfeltétel egész Közép-Európa gazdasági dinamizmusának megtartásához. A vasútfejlesztési elképzelések között azok élveznek előnyt, amelyek valamilyen formában részei a páneurópai hálózatnak, illetve kapcsolódnak hozzá.

Az észak-alföldi régió az Európai Unió keleti kapuja. Nemzetközi, észak-déli és kelet-nyugati irányú közlekedési folyosók haladnak át rajta, másrészt a schengeni határ a régió északkeleti részén húzódik majd, amely már ma is jelentős raktározási, csomagolási, feldolgozási tevékenységeket eredményez a térségben. Az EU-csatlakozást követően a régió erősségeire alapozva kitörési pontokat fogalmaztak meg, s elkészült egy fejlesztési koncepció is. Az anyag öt stratégiai célt fogalmaz meg. A komplex kutatási-fejlesztési tevékenység erősítésére, a régió környezeti állapotának megóvására és fejlesztésére, a biztonságos és egészséges környezet megteremtésére, az agráriumhoz köthető fejlesztésekre, a felzárkózásra és az esélyteremtésre helyezik a hangsúlyt.

Veszprém központi szerepet játszik a közép-dunántúli régió kulturális, tudományos és idegenforgalmi fejlesztéseiben. A Brüsszelben szintén bemutatkozó város prezentációjában azt hangsúlyozta: a regionális szerep további erősítése érdekében ezen a három stratégiai területen kíván további beruházásokat megvalósítani. Veszprém jövőjét illetően a kulturális idegenforgalom, valamint a tudásvezérelt gazdaság és ipar megerősítésében, fejlesztésében vannak távlati lehetőségek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.