Draskovicsot menesztették, Veres János az utód
A Világgazdaság értesülései szerint Gyurcsány Ferenc menesztette Draskovics Tibor pénzügyminisztert. A kormányfő a szocialista párt frakciójának jelentette be döntését a mai napon. Utóda Veres János lesz, aki közleményében megtisztelő feladatnak nevezte a miniszterelnök felkérését. "A kormány új politikájának megfelelően el kell indítani az államháztartás egész rendszerét érintő strukturális változásokat" - fogalmazott Veres. A kijelölt pénzügyér közleményében rámutat, hogy bár elődei is megpróbálták mérsékelni az "állami kiadások mértéktelen növekedésének ütemét", ám ehhez nem kaptak elegendő politikai támogatást. "A miniszterelnök úr és a kormány most elszánta magát a változások megkezdésére, az én feladatom, hogy ehhez egyidejűleg biztosítsam a kormányon belüli együttműködés megerősítésével a szükséges szakmai hátteret, a költségvetés egyensúlyának a konvergencia programban vállalt javítását, és ehhez a programhoz megteremtsem a kormányzó pártok politikai támogatását" - áll Veres közleményében.
A hírre a forint euróhoz viszonyított árfolyama a pénteki 247,32-ról 248,7-re esett.
Draskovics Tibor sikeresen élte túl a miniszterelnök-váltást, akkori menesztésének híre alaptalannak bizonyult - írja a portfolio.hu. Egy évvel a választások előtt azonban az adóreformmal kapcsolatos viták, az államháztartási reformmal kapcsolatos elképzelések Draskovicsot is kikezdték.
Draskovics nyilatkozataiban mindvégig igyekezett kiállni az egyensúlyőrző politika mellett, ugyanakkor ezt inkább a bevételi oldal alakítása jelentette, nem pedig a kiadási csökkentése. Sikeres reform pedig a kiadások lefaragása nélkül nehezen elképzelhető - álla a portfolio.hu elemzésében.
A miniszterelnök az utóbbi napokban emellett többször elégedetlenségét fejezte ki az adóreform-bizottság által kidolgozott javaslatokkal, szerinte bátrabb intézkedésekre lenne szükség az adórendszerben is. (VGO - Bloomberg - portfolio.hu)


