BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés érdemi módosító indítvány

Két fajsúlyosabb módosító indítványt nyújtottak be kormánypárti képviselők az adózást egyszerűsíteni hivatott akadálymentesítő csomaghoz, amelyekről a többi módosítóval együtt másfél hét múlva szavaznak a képviselők. Emellett egy-két, az egyszerűsítést célzó indítványt is benyújtottak a kormánypártok, míg a többi, másfél tucatnyi javaslatuk szövegpontosító, illetve méltányossági szándékú.

Az egyik elfogadásával a 48 leghátrányosabb helyzetű kistérségben végrehajtott gép-, berendezés- és járműberuházás után a kis- és középvállalatok 100 százalékos értékcsökkenési leírást alkalmazhatnának a most általánosan érvényes 50 százalékos helyett. Kivételt képez a személygépkocsi. Egy másik módosító szerint a legalább 10 százalékos munkanélküliségű megyékben kkv-k által végrehajtott beruházásnál kedvezőbb amortizációs szabály érvényesülne. Így - Pest s az észak- és nyugat-dunántúli megyék kivételével - az ország egész területén élni lehetne vele.

A közbeszerzési eljárásban való részvételhez jelenleg külön-külön kell adóigazolást kérni az adó- és a vámhatóságnál nyilvántartott köztartozásról - ám ha a módosítót megszavazzák, elég lesz az adóhatóságtól beszerezni a dokumentumot, ők a vámhatóságtól is bekérik majd az adatokat.

A fejlesztési adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a beruházás után a károsanyag-kibocsátás ne lépjen át egy határértéket. Ám nem világos, a szennyezőanyag-kibocsátási kritérium az egész vállalkozásra érvényes, vagy csak az adott beruházáshoz kapcsolódik. Egy képviselői javaslat utóbbira alkalmazná csak. Egy következő indítvány értelmében a fejlesztési adókedvezményt akkor is igénybe lehetne venni - igaz, csak részlegesen -, ha valamely előírást nem teljesít a vállalkozás, miközben jelenleg a teljes támogatástól elesik a cég. (BR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.