BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rizikós volt a leépítés a vámosoknál



Magas kockázatot vállalt "a feladat-végrehajtás terén" a vám- és pénzügyőrség azzal, hogy az elmúlt időszakban több mint másfél ezer, köztük sok nagy szakmai ismeretet és tapasztalatot szerzett munkatársától vált meg - állapítja meg az Állami Számvevőszék. A jelentés szerint a létszámleépítések költsége csaknem 1,8 milliárd forintot tett ki. Ebből 1,2 milliárd a költségvetés céltartalékát, közel 600 millió forint pedig a szervezet költségvetését terhelte.

Ám a vám- és pénzügyőrség (vp) a vizsgált időszakban (2002. január 1-je és 2004 harmadik negyedéve között) ellátta a jogszabályokban meghatározott feladatait, biztosította a költségvetés tervezett bevételeit, áll a jelentésben. Az EU-csatlakozás követelményeinek figyelembevételével új szervezeti rendszert alakított ki, s új szervezeti egységeket hozott létre.

A vp a költségvetési tör-

vényekben meghatározott éves előirányzatait figyelembe véve gazdálkodott. A szűkös erőforrások a végrehajtói szinten elsősorban a kötelezően elvégzendő vám- és jövedéki ellenőrzésekhez voltak elegendők, a váratlan és célellenőrzések arányának növelésére nem nyílt lehetőség. Mindez jelentősen korlátozta a feladatellátás eredményességének bővülését.

Bár a vp általában betartotta a jogszabályokban s a belső szabályzataiban előírtakat, az ÁSZ-vizsgálat több hibát is feltárt. Megsértették a közbeszerzésekről szóló törvény előírásait a Győr-Moson-Sopron Megyei Nyomozó Hivatal győri épületének megvásárlásakor. Jogszabály megsértésével kötött bérleti szerződést, és szabálytalanul - de a PM engedélyével - értékesített egy budapesti lakást.

Az uniós csatlakozás jegyében végzett informatikai fejlesztésekhez a vp nem biztosította teljes körűen a szükséges személyi és tárgyi feltételeket, ezért mind a tervezési, mind a megvalósítási fázisban folyamatosan problémákkal küzdött. Az informatikai rendszer határidős elkészítését gátolta, hogy elhúzódott a PM engedélyezési folyamata, emiatt a közbeszerzési eljárást a vp késve tudta megkezdeni. A szükséges jogszabályok (EU-vámkódex és végrehajtási rendelete) nem jelentek meg időben, ez folyamatos bizonytalanságot okozott a fejlesztés során. A telepítéskor fennálló hibák okozták elsősorban 2004 májusában a vámadat-feldolgozás lelassulását, amely a vámeljárások lefolytatásánál fennakadást okozott. (Emiatt kurtította meg a pénzügyminiszter a vámosok prémiumát.)

Az ÁSZ sürgeti: a vp országos parancsnoka teremtsen összhangot az újonnan kialakított szervezeti egységek struktúrában elfoglalt helye, illetve a feladataik által meghatározott hatás- és felelősségi köreik között. Azt is kiemeli a jelentés, hogy intézkedéseket kellene hozni a vám- és jövedéki informatikai rendszerek hiányosságainak megszüntetésére, az eszközök nyilvántartási rendjének a vagyonvédelmi szempontoknak megfelelő kialakítására. El kellene készíteni a vp közép- és hosszú távú eszközgazdálkodási stratégiáját, s erősíteni kellene a belső ellenőrzési rendszert.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.